A „Félágyháza újjáépül” projekt keretében a Kész Zrt. kivitelezésében megújulnak a város nyitott terei, valamint a piac környéke, ami az egészséges, helyi termékek forgalmát kívánja gyarapítani.
Nyitott terekkel és korszerű infrastruktúrával újul meg a Bács-Kiskun megyei Kiskunfélegyháza központja. A „Félágyháza újjáépül” projekt keretében sor kerül a belvárosi burkolat cseréjére, új növényzet betelepítésére, szökőkutak kiépítésére és a zöld infrastruktúra hálózat rekonstrukciójára. A zöld város program keretében elnyert összegből megújul a város főutcája, a Petőfi és Béke tér, a piac környéke, a tejcsarnok, valamint a Szent János tér környéke. A projekt 1,5 milliárd forintból jön létre a Kész Zrt. kivitelezésében – olvasható a közbeszerzési tájékoztatóból.
A város számos turisztikai szempontból is kiemelkedő értékkel rendelkezik, ugyanakkor jelenleg nincsenek olyan nyitott terek, melyeket egy korszerű, de mégis tradíciókat őrző településtől elvárnak az ide látogatók. A fejlesztés révén a város a turistákat is vonzó eseményeknek is színvonalas teret tud biztosítani.
A Széchenyi 2020 programból származó támogatási forrást a befektető, vagyis a város önkormányzata 40%-ban infrastrukturális fejlesztésekre fordítja. Ez egyrészt a szilárd burkolatok rekonstrukcióját, másrészt a csapadékvíz elvezetés rendszerének megújítását, a közvilágítás korszerűsítését, a terek használatához szükséges utcabútorok beszerzését és a kerékpártárolók kihelyezését jelenti.
A projekt során számos zöldfelülettel bővül a belváros. 170 000 növény kerül elültetésre és 18.000 m2 gyepfelületet hoznak létre, amikhez a megfelelő öntözőrendszer kiépítését is biztosítják. Emellett három új szökőkúttal is bővülnek a terek.
A kivitelezési munkák során kiemelten kezelendő a munkavégzés megfelelő organizációja, mivel a belváros forgalmát a benne lévő szolgáltatások teljes hozzáférhetőségével együttesen a munkálatok teljes időtartama alatt biztosítani szükséges, különös tekintettel a területen átmenő 5-ös számú főúton történő zavartalan közlekedés biztosítására.
A pályázat keretében megtörténik a parkolási rend felülvizsgálata, összhangban a városközpont közlekedési kapcsolataival (autó, kerékpárforgalom). Ennek révén javul a közterületek, ezen belül a zöld felületek megközelítése, illetve a központi területeken szervezendő közösségi események, rendezvények is jobban elérhetők.
Az egymilliárd eurós fejlesztésben többek közt egy több mint 35 ezer négyzetméteres terminálépület jön létre, amely plusz 10 millió utas kiszolgálására lesz alkalmas.
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Petőfi sugárúton álló épületét a Bodrogi Bau korszerűsíthette.