Az R-Kord és a V-Híd munkálataival haladó fejlesztés során a tervek szerint halad az ország egyik legforgalmasabb vasúti vonalának fejlesztése.
Legutóbb november végén számoltunk be a Püspökladány és Ebes között zajló vasútfelújításról, melynek során a MÁV 100-as vonalát modernizálják a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában. A két szakaszon összesen 39 kilométernyi fejlesztésben az R-Kord Kft. és a V-Híd Zrt. 160 km/órás közlekedésre alkalmas, modern vasúti létesítményekkel felszerelt pályát ad át. Püspökladány és Ebes között 2020, Ebes és Debrecen között pedig 2019 őszén fejeződik be a fejlesztés.
December első felében az Ebes-Debrecen szakaszon a korábbi pályalezárást követően forgalomba helyezték a bal vágányt, melyen jelenleg 120 km/h-val haladhatnak a vonatok – számol be honlapján a NIF. Miután a jobb vágányon már október közepére hasonlóan előre haladtak a munkálatok, a szakaszon jelenleg többek között
Az építkezés a téli hónapokban is folytatódik majd, a kivitelezők az összes munkaterületen folyamatosan dolgozni fognak – derül ki a sajtóközleményből.
A 2-es terminál fejlesztése újabb mérföldkőhöz érkezik: egy korszerű, több funkciót integráló Airport Service Center létesül, amely egy helyen biztosít munkakörnyezetet a repülőtér operatív dolgozói számára.
Az M1-es autópálya bővítése során a felszín alatt zajló munkák legalább akkora jelentőséggel bírnak, mint a látványos pályaépítés: speciális tömzsöléses technológiával erősítik meg az altalajt, hogy a megnövekedett forgalmi terhelés hosszú távon is biztonságosan viselhető legyen.