Oktatóközpontok, erdei iskolák valósulnak meg jelenleg még kevésbé ismert területeken, Szokolya felett pedig egy Dunakanyarra néző kilátó is épül.
Folytatódnak a fejlesztések az Ipoly Erdő Zrt. területén, növelve a térség turisztikai vonzerejét - jelentette ki Zanati László, a fejlesztéseket végző erdőgazdaság igazgatója az M1 csatornán.
A 2019-es tervek szerint a Királyrét fölött magasodó Várhegyen, Szokolya külterületén egy 15 méter magas kilátó épül, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik majd a Dunakanyarra és a Magas-Börzsönyre.
Királyréttől nem messze, Verőcén egy játszótér is megvalósul, emellett a környéken több parkolót is létesítenek, így az erdőbe látogatók innen kezdhetik túráikat. A fejlesztések során egy határokon átívelő projekt is elkezdődik, ennek részeként erdei iskolát és oktatóközpontokat építenek majd Szlovákiában és a nagyon szép, de adottságaihoz képest elfeledett Karancs-Medves vidékén.
A beruházás a módosított építési engedélynek megfelelően halad a teljes szerkezetcsere felé, miután a statikai vizsgálatok igazolták, hogy az eredeti váz megtartása nem lenne biztonságos.
Már zajlik a fürdőcsarnok burkolása; befejeződtek a főbb betonozási munkák a fürdőcsarnokban és a barlangjáratban.