Bővítéssel folytatódik az UTE-létesítmény felújítása Óbudán: új emeletet és egy komplett női szárnyat alakítanak ki.
Új épületrésszel gazdagodik a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) vagyonkezelésében működő óbudai Urányi-Fábián vízitelep - derült ki a szövetség hírleveléből. Új emeletet építenek a tanmedence és a konditerem épületének tetejére, ahol egy tornatermet és egy komplett női szárnyat alakítanak ki öltözőkkel és szociális helyiségekkel.
2013 nyarán a dunai árvíz jelentős pusztítást végzett az UTE vízitelepén. A károk helyreállításához komoly összefogás kellett. Első lépésként a létesítmény árvízvédelmét oldották meg, majd az MKKSZ-től kapott támogatásokból 2014-ben felújították a telep főépületét is. Ezek a munkálatok folytatódnak most a Tímár utcában.
A hírlevél szerint a vízitelepen az elmúlt 50 év legjelentősebb fejlesztése zajlik.
Az UTE az építkezést a kormánytól kapott létesítményfejlesztésre szánt összegből fedezi, amit a hat nagy fővárosi egyesület kapott.
A munkálatok a Tímár utcában néhány héttel ezelőtt kezdődtek, és várhatóan a nyár végéig tartanak. A létesítményben a sportolók felkészülése addig is biztosított. A kibővített épületrészt a tervek szerint szeptembertől használhatja majd a szakosztály.
Schmidt Gábor, a MKKSZ elnöke elmondta, hogy a kormánytól kapott kiemelt sportágfejlesztési támogatások jelentős részét arra fordítják, hogy az évtizedek alatt leromlott csónakházak megújuljanak. Eddig szerte az országban több mint 50 helyen történtek felújítások és bővítések.
12 projektet nyert el az önkormányzat közintézmény-felújítási csomagjában az FK-RASZTER Építő Zrt., a Füzeséri Építő Zrt. és a Nimród-Bau Beruházó és Kivitelező Kft.
A tervek szerint már az idén visszaadhatják a forgalomnak Újpesten a Pozsonyi utca és az István út egyes felújított szakaszait. A kivitelezést végző HE-DO tájékoztatása szerint a tervezett határidőhöz képest korábban befejeződhet az útpálya felújítása.