A West Hungária Bau és az Euro Generál munkájával elkészült terem falai hangszigetelt burkolatot kaptak, és speciális hűtő álmennyezetet is kiépítettek benne.
Átadták a Győri Balett új próbatermét, amely a Teleki utca és az Árpád út találkozásánál épült Árpád parkolóház földszintjén, a Győri Nemzeti Színház szomszédságában kapott helyet. A beruházást a város önkormányzata finanszírozta 186 millió forintból, és a West Hungária Bau Kft. és az Euro Generál Zrt. közös kivitelezésében valósult meg.
A 223 négyzetméteres próbateremhez öltözők, balettmesteri helyiség, tea- és mosókonyha, valamint raktár is tartozik – ezzel együtt a létesítmény összterülete mintegy 400 négyzetméter.
Az átadóünnepségen Borkai Zsolt polgármester hangsúlyozta, hogy :
az idén negyvenéves társulat az világszerte erősíti Győrt és a kultúrát, ezért fontos, hogy a városban nyugodt körülmények között tudnak próbálni.
A helyiségben a légcserélő berendezések és légkondicionálók mellett hűtő álmennyezetet építettek ki, amely hűtőfolyadék keringetésével biztosítja a terem megfelelő hőszabályozását. A terem fala hangelnyelőkkel felszerelt burkolatot kapott, az utcára néző fóliázott üvegfalakat pedig szintén hangszigetelték. A padozat több rétegből áll, a legfelső réteg egy olyan balettszőnyeg, amelyet a világ számos balett-társulata használ.
A Győri Balett a próbaterem átadása előtt a színházban tartotta a próbákat. Kiss János, a társulat igazgatója elmondta, hogy a hely lehetőségei miatt nem csak próbateremnek, hanem előadások bemutatására is használni fogják a helyiséget.
A 260 férőhelyes, tavaly decemberben átadott parkolóházat, melyben a próbatermet kialakították 1,7 milliárd forintból alakították ki állami támogatásból. A parkolóházat szintén a West Hungária Bau és az Euró Generál kivitelezte, melyről korábbi cikkünkben számoltunk be.
Megkezdte az Épkar az érdi hat csoportszobás Csikóhal Bölcsőde kivitelezését
Mintegy 4 milliárd forintból. A kerület beruházásában gyermekorvosi központ, 100 fős óvoda, és 24 fős bölcsőde készült el.