Az új intézményben könyvtárszoba, helytörténeti kiállítás és nagyobb rendezvények megtartására alkalmas terem is helyet kap.
A fővároshoz közel fekvő Telki településen új közösségi házat és könyvtárat hoz létre az EB Hungary Invest Kft. mintegy 182 millió forintból. Az új intézményt egy meglévő, 1953 négyzetméteres épület felújításával és bővítésével alakítják ki, amely után az építmény közel 500 négyzetméterrel lesz nagyobb.
A közösségi házban a következő helyiségek lesznek a bővítést követően:
Az épületben ezen kívül 26 négyzetméteren berendeznek egy helytörténeti kiállítást, továbbá közösségi tereket és egy 50 fő befogadására alkalmas nagytermet is kialakítanak.
A beruházás részét képezi az intézményhez tartozó környezet rendbetétele, amely 300 m2-en füvesítést, 130 m2-en pedig gyepszőnyeg terítését foglalja magába. A környezetrendezés részeként térköveket is elhelyeznek, valamint közel 150 négyzetméteres területen parkolóhelyeket alakítanak ki.
A közösségi házat május 31-én, a Telki Fesztivál keretén belül avatják fel.
Jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés a több mint 110 éves Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda felújítási programját. Kiírhatják a közbeszerzést az első, három milliárd forintot meghaladó ütem kivitelezésére.
Két közbeszerzési eljárás is jelzi, hogy nagy átalakulás küszöbén áll a légikikötő és annak környezete. Az egyik tender eredményeként épület-, építményszerkezeti és infrastrukturális tervezési feladatokra kötött keretmegállapodást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég. Egy másik eljárásban kivitelezőt keresnek a reptérhez vezető út- és az ahhoz kapcsolódó teljes közműhálózat átépítésére.