A klasszikus kétágyas szobák mellett privát hálótermek közül is választhatnak a vendégek.
Megnyílt a Meininger Hotels első szállodája a budapesti Fővám téren. A belsőépítészeti koncepciót a magyar iparművészet és a szomszédos Fővám tér Központi Vásárcsarnok ihlette, melynek neogótikus stílusával többször is elnyerte már az Európa egyik legszebb épülete jelzőt.
A Meininger fiatal utazókra, családokra, üzleti utazókra és hátizsákos turistákra specializálódott szállodalánc. A közel 6 millió forintból megvalósult budapesti épülete 184 szobás és 744 ágyas 660 négyzetméteren . A beruházásban partneri szerepet vállalt a magyar tulajdonban lévő Bedori Investment Kft is.
A szobák színvonalas televízióval, wifivel és fürdőszobával felszereltek. A kínált szálláslehetőségek között a klasszikus kétágyas szobák mellett privát többágyas szobák és többágyas hálótermek is szerepelnek.
Elkészült a Sátoraljaújhely-Hollóháza-Kéked közötti 18 kilométernyi útfejlesztés. A 3719-es út felújítása gördülékenyebbé teszi az eljutást a Zemplén térségéből az M30-as autópályáig.
A bölcsődei ellátáson kívül, az igény szerinti korai fejlesztés körülményeit is megteremtették az új dabasi intézményben.