A WHB és az Euro Generál által kivitelezett, három épületből álló objektumban a laboratórium mellett egy elektromosmotor-vizsgáló és egy turbótesztpad is helyet kapott.
Átadták a Széchenyi István Egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központját (FIEK) Győrben. A beruházás 14 milliárd 250 millió forintból a West Hungária Bau Kft. és az Euro Generál kivitelezésében valósult meg.
A három épületből álló központban kialakítottak:
„A győri FIEK-kel szembeni elvárás, hogy növelje Magyarország beruházási vonzerejét, és a kontinens legjobb tudásával rendelkező szakemberek révén az autóipari kutatások egyik legfontosabb helyszínévé váljon” – mondta Szijjártó Péter a FIEK ünnepélyes átadóján.
Kiemelte még, hogy a FIEK mellett további hét ilyen intézményt hoznak létre az országban. A gazdaság fejlődése alapvetően az oktatáson múlik, ezért a győri egyetemben az autóipar valós igényein alapuló fejlesztéseket végeznek.
A központban már folynak olyan kutatások, amelyek az Audi Hungariával karöltve indultak el. Ilyenek például a súrlódástani és emissziós vizsgálatok, a virtuális valóság alapú megoldások kutatása az autóiparban és a matematikai kutatások is.






























A fejlesztés nyomán a verpeléti iskola főépülete átalakul, így az oktatás egy helyre koncentrálódhat. A beruházás célja korszerű, energiahatékony és befogadó oktatási környezet kialakítása.
A bővítés nyomán új szintre léphet a hazai sebészeti és kardiovaszkuláris képzés és kutatás, erősítve az innovációt és a betegellátás fejlődését.