2019.10.18, Péntek
Fonyódon adták át az első balatoni vízitúra megállóhelyet
Fotók: hirbalaton.hu

Fonyódon adták át az első balatoni vízitúra megállóhelyet

MTI

2019.07.03. 10:24 - Almási Krisztina

Összesen hét vízitúra megállóhely létesül a jövő évig, amely biztosítja, hogy többféle közlekedés útján lehessen megközelíteni a Balaton több városát.

Hirdetés

A Balaton vízi turizmusának komplex fejlesztését célul kitűző uniós projekt keretében összesen hét vízitúra megállóhely újul meg, melyek közül elsőként a fonyódi megállóhelyet adták át. A további helyszínek közt szerepel Siófok, Zamárdi, Balatonszemes, Keszthely, Révfülöp és Tihany, melyek összesen 595 millió forint vissza nem térítendő támogatással újulnak meg. Fonyódon most hétvégén mintegy kétezer résztvevőre számítanak a Balaton-átevezésen.

A Balatonon a tervezett hét megállóhelyből eddig három készült el, amelyek közül a fonyódit adták át először hivatalosan.

A Kajak-Kenu Pontok kialakításának célja, hogy átjárást biztosítsanak a különböző járművel történő közlekedési módok között. Ez azt jelenti, hogy például aki egy kajakkal elmegy Zamárdiba, az kerékpárral is visszatérhet – ennek a logisztikáját egy applikációval kívánják biztosítani.

 


Számos vízi fejlesztést kap Fonyód

Hidvégi József, Fonyód polgármestere elmondta, hogy régi hagyományokkal rendelkezik a város víztelepe, ahol az épületek idejétmúltakká váltak. Hozzátette azt is, hogy a bázis fejlesztésének csak az első állomása lesz a Kajak-Kenu Pont kialakítása, a város további fejlesztéseket is tervez a jövőben a vízitelepén, ahol eddig elsősorban a fonyódi és az idelátogató gyerekek oktatása, nevelése, vízhez szoktatása zajlott.

A megvalósult fonyódi fejlesztések részeként egy új csónakház létesült, valamint további támogatásból számos új vízi-eszközt – kajakokat, sárkányhajókat, SUP-okat, mentőmellényeket, GPS-modulokat – szereztek be, amit bárki bérbe vehet.


Öt Kajak-Kenu Pont még az idén elkészül

Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a megállóhely átadóünnepségén hangsúlyozta, hogy a vízitúra megállóhely átadása azért is örömteli esemény, mert sokan régóta mondták, milyen szívesen körbeeveznék a Balatont, és erre hamarosan lehetőség nyílik. Megjegyezte azt is, hogy sok egyéb kalandlehetőséggel is bővül az üdülőrégió kínálata.

A balatoni Kajak-Kenu Pontok közül idén várhatóan öt fog elkészülni teljesen, a siófoki és a vitorláskikötővel közös projektként megvalósuló füredi pedig jövőre húzódik. Az önkormányzatokkal közösen megvalósított projekt jövő évtől működik majd teljes hálózatként.

Mi épül?Fonyódvízi közlekedés

Hírlevél

Hirdetés

Hirdetés