A több mint 3000 négyzetméter alapterületű létesítmény fedett és nyitott árusítóteret, hűtőkamrákat és raktárakat is magába foglal, tetején pedig parkolókat alakítottak ki.
Átadták az új vásárcsarnokot Mohácson, amely a korábbi Jókai utcai piac helyén épült meg mintegy 680 millió forintból az SH-BAU Mérnöki Kft. munkájával. A több mint 3100 négyzetméter alapterületű építmény kivitelezése tavaly kezdődött meg, és másfél év alatt készült el.
A fedett és nyitott árusítóteret is tartalmazó piactér vásárcsarnokának tetején parkolót alakítottak ki. A létesítményben ezen kívül:
Szekó József, a település polgármestere elmondta, hogy az új épületre nagy igény volt a helyiek részéről, mivel helyén egy csaknem 50 éves, leromlott állapotú, korszerűtlen piactér volt.
A fejlesztés célja az volt, hogy vonzó piaci környezetet teremtsenek a környező települések termelői, lakosai és a turisták számára. A beruházás ezen kívül segíti a helyi termelőket, valamint hozzájárul a kereslet-kínálat erősödéséhez és a helyi gazdaság élénküléséhez.
A befejezéshez közeledik Horvátország eddigi legjelentősebb, mintegy 700 millió eurós ipari projektje, az INA olajipari vállalat rijekai olajfinomítójának korszerűsítése. Az INA 49,08 százaléka a Mol-é, 44,84 százaléka a horvát államé.
2027 végére megvalósuló, csaknem egymilliárd forintos beruházás indult a Körös-Maros Nemzeti Parkban.