A több mint tízéves felsővezetői és nemzetközi tapasztalattal rendelkező Ivan László látja el januártól a Graboplast vezérigazgatói feladatait.
Ivan László, aki eddig a szlovák közösségi személyszállításban piacvezető Arriva Slovakia vezérigazgatói pozícióját töltötte be, mostantól a Graboplast Padlógyártó Zrt. vezetését látja el – derül ki a magyar cég lapunkhoz eljuttatott közleményéből. Hozzáteszik: Ivan László vezetése alatt a vállalat többszörösére nőtt, Szlovákia legnagyobb buszvállalatává bővült.
Az új vezérigazgató célja, hogy a stabil alapokra építve a Graboplast nevét és márkáját a vállalat kiváló csapatával együtt még erősebbé és ismertebbé tegyék világszerte, és innovatív termékeivel globálisan is meghatározó szereplővé váljon a vállalat.
Jancsó Péter eddigi elnök-vezérigazgató a társaság elnökeként stratégiai feladatokra fókuszál a jövőben.
A győri székhelyű, több mint 110 éves Graboplast Közép-Európa vezető speciális padlógyártó vállalata. A magyar tulajdonban lévő vállalatcsoport három gyára (Győr, Kecskemét, Tatabánya) öt kontinens 80 országába szállít, bevételeinek több mint 90 százaléka származik exportból.
A cég a lakossági padlók előállítása mellett saját fejlesztésű, nagy hozzáadott értékkel rendelkező speciális padlóburkolatokra koncentrál, mint például a közületi, sport- és járműipari padlók - közölték.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Graboplast a 2020-as üzleti évben 537 dolgozót foglalkoztatott, 2021-ben 539-et. A vállalat éves nettó árbevétele 2020-ban 15,693 milliárd forint volt, 2021-ben 19,737 milliárd forint, amelyből 16,064 milliárd forint exportértékesítésből származott. A cég 2020-ban 1,348 milliárd forint veszteséggel zárt, 2021-ben pedig 361 millió forint adózott eredményt ért el.
A Terrán idén ősszel játékra hívta a tetőfelújítás- vagy csere előtt állókat, ezáltal lehetőséget adva egy otthon tetejének arra, hogy új életet kezdjen.
A 3D nyomtatás már nagyjából két évtizede elérhető technológia. Egyre elterjedtebb hazánkban is, ugyanakkor az építőipart lassabban érte el a többi szektornál, ami az ágazat korábban tapasztalt alacsony digitalizációs fokával magyarázható. Ahogyan azonban a robotika és a 3D modell alapú tervezés egyre elterjedtebb lett az iparágban, úgy lehetőség nyílt arra, hogy a pionír vállalatok is magukévá tudják tenni a 3D nyomtatást, a betonnyomtatás által.