A Fürdő utcai parkoló területének burkolata, a Holló András utcából elbontott, nagykockakő újrahasznosításával jött létre.
Befejezte a 'Zöld város kialakítása' elnevezésű projekt munkálatait a Penta Kft. Jászberényben. A projekt feladatai közé tartozott a Lehel vezér tér és kapcsolódó területeinek rekonstrukciója, a polgármesteri hivatal udvarának megújítása, a belvárosi gyalogos sétány kialakítása, valamint környezetének rendezése is – informálta lapunkat Barócsi József építésvezető.
A munkálatok 2019 március elején kezdődtek és november végére fejeződtek be, a beruházás közel 300 millió forintból valósult meg.
A projekt keretein belül teljes területen Pest-Buda térkő burkolattal újult meg:
Továbbá több mint 1000 négyzetméteren aszfaltburkolat készült a polgármesteri hivatal udvarán, 800 négyzetméter pedig a Fürdő utcai parkoló bekötőútjain.
A környezettudatos gondolkodás jegyében a Fürdő utcai parkoló területének burkolata a Holló András utcából elbontott nagykockakő újrafelhasználásával jött létre nagyjából 500 négyzetméteren.
„Továbbá a főtér közepén egy ciszterna került kialakításra, ami a környező tetőkről lefolyó esővizet gyűjti össze. Az öntözést egy újonnan telepített vízgépészeti akna biztosítja, így a főtéren, a kivitelezési terület öntözése innen került ellátásra” – fejtette ki az építésvezető.
A megújult burkolat mellett 1800 négyzetméteren, új zöldfelületek kerültek kialakításra, fákkal és évelő növényekkel. Az érintett téren és utcákban, az új közvilágítási hálózat teszi lehetővé, a biztonságos közlekedést, a gyalogosok és a járművezetők részére.
A Klauzál tér zöld szigetként éledt újra.
Budapest 14. kerületének szívében, a Bosnyák tér mellett születik meg a Bayer Construct cégcsoport beruházásában és generálkivitelezésében Zugló új városnegyede, a Zenit By Bayer. A 8 épületből álló komplexum egyetlen lakóépülete, a 168 lakásos Zenit Residence építésénél a szakkivitelezők a Mapei termékeit alkalmazták a homlokzati rendszer, a beltéri hidegburkolás és a teraszok emelt álpadlós rendszerének kialakításánál is, összesen majdnem 20 000 m2 felületen - derült ki a Mapei Kft. lapunkhoz eljuttatott közleményéből.