Sajtóbejáráson mutatták be a ZÁÉV és a Weinberg munkájának eredményeit.
Zalaegerszeg városi uszodájának építéséről folyamatosan beszámolunk. Lapunk utoljára idén januárban járt a helyszínen, ahol 50 százalékos készültségnél tartottak a ZÁÉV Építőipari Zrt. kivitelezői.
Kedden sajtóbejárást tartottak a létesítménynél, ahol az új fedett uszoda és tanuszoda épül, és a városi strand is megújul. A létesítmény acélszerkezetét a Weinberg'93 Építő Kft. gyártotta és szerelte a helyszínen.
A Modern Városok Program keretében 9,5 milliárd forintos beruházással megépülő háromszintes uszodakomplexum 8000 négyzetméteres lesz, a lelátóin 270-en foglalhatnak majd helyet.
A fedett uszodában egy 50 méteres versenymedencét, emellett egy 25 méteres külső medencét is kialakítanak.
A régi 25 méteres medencéből tanmedence lesz, illetve megújul a strand területe is. Az új medencék összesített vízfelülete 1852 négyzetméternyi úszásra szolgáló területet jelent. Az ötvenméteres uszoda rangos versenyek megrendezésére is alkalmas lesz. A tervek szerint az uszodakomplexum 2022 tavaszára készülhet el.

































Több évtizedes hiányt pótolnak Székesfehérváron, ahol a STRABAG kivitelezésében többek között tanszállodával és tancukrászattal új épületszárny épül a Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola területén. A fejlesztés a vendéglátóipari és kereskedelem szakember-képzést korszerű körülményeit teremti meg. Végre egy helyre kerülhet az elméleti és a gyakorlati oktatás a több mint 130 éves múltra visszatekintő iskolában.
A MATE főépülete mellett a szemináriumi épület is felújítást kapott; előbbinél közel 200 köbméter faanyagot használtak fel a kivitelezők a tetőfelújításhoz.