Toronydaruk és különleges ácsszerkezetek segítségével dolgozik Nagy Lajos kedvenc várkastélyának rekonstrukcióján az Épkar.
Immár egy éve zajlik a Diósgyőri vár eredeti középkori fényét visszaadó beruházás, melyről már több alkalommal is írtunk: tavaly február elején kezdték el a munkát a kivitelezők. A turisztikai fejlesztést és nagyszabású rekonstrukciós munkát az Épkar Zrt. és az FK Raszter Zrt. konzorciuma kivitelezi a Modern Városok Program keretében MIskolcon.
A beruházás során a Nagy Lajos magyar-lengyel kettős királyságának a 14. században egyik székhelyeként szolgáló vár felölti a történelmi időket idéző köntösét, és a tervek szerint a térség meghatározó turistaközpontja lehet.
Most az Épkar Zrt. munkatársaitól, Stupeczky Attila építésvezetőtől és Csehes Réka munkahelyi mérnöktől tájékozódtunk az építkezés előre haladásáról.
A projekt egyik meghatározó része a belső vár rekonstrukciója: ennek befejeztével egy körülbelül 3900 négyzetméteres alapterületű épületet adnak majd át. Emellett az északnyugati szárnyban lépcsőházi tornyot és az azt megkerülő rámpát is visszakap az épület.
Ezen a munkaterületen, mint az Épkar mérnökei elmondák lapunknak, az elmúlt időszakban befejezték a nyugati oldal kivételével a második emeleti gyilokjáró konzolok elhelyezését.
Érdekesség, hogy egy darab konzol tömege meghaladja a 2 tonnát, így a toronydaruknak jelentős szerepük volt a kőelemek behelyezésekor.
A vár külső körbejárását lehetővé tevő gyilokjáró konzolokból eddig összesen 88 darabot építettek be.
Emellett a kivitelezők belső vár második emeletén végeznek jelenleg födémmegerősítéseket: ezekre azért van szükség, hogy a korabeli állapotukat visszakapó palotaszárnyak terhelését elbírják majd a falak.
A külső várat is felújítják a projektben:
Itt szintén haladtak az utóbbi időben a kivitelezők a feladatokkal, melyek közül többek között az ikertonyok kőbordákkal erősített keresztboltozatainak falazásáról tájékoztatták lapunkat az Épkar szakemberei. Érdekességképpen itt azt emelték ki, hogy ezt a munkát több, fából készült keresztboltozati szerkezet felhasználásával végzik el, melyeket a gyártmánytervek alapján egy professzionális ács csapat készített el.
Ezeket a faszerkezeteket nagy méretük miatt darabokban szállították a várhoz és a helyszínen szerelték őket össze, majd végül toronydaruk emelték be őket a helyükre.
Szintén a külső várban jelentős mértékű szerkezetépítési munkák is folynak: dolgoznak a belső várba vezető hatszögletű lépcsőházi torony és az ezt körülölelő rámpák kialakításán (ezeknek a vár akadálymentes megközelítésében lesznek szerepük).
A Királynék kertjében hamarosan befejezik a munkát a hatalmas pillérsoron található födémen is: az elkészült szerkezetet a téli mínuszok ellen fagyásgátló szerrel védik és le is takarják.
Végezetül megtudtuk még, hogy a külső várfal az ikertoronypárok kivételével megkapta kőburkolatát, illetve a kazamataszinten végzett munkákról is kiderült: beépítették a faragott kőszerkezeteket.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.
Többek közt az ár-apasztó műtárgy leszakadt rézsűjének helyreállításán dolgozik a HE-DO.