A zalai tesztpálya lehetőségeihez is kapcsolódó üzemben a világ legmodernebb páncélozott harcjárműveit állítják elő. A komplexum generálkivitelezői a ZÁÉV és a KÉSZ Csoport.
Zalaegerszegen március 26-án átadták a Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzem épületét és elkészült moduljait. A német Rheinmetall és a magyar állam vegyesvállalatának beruházását a ZÁÉV Építőipari Zrt., illetve a KÉSZ Csoport kivitelezte a ZalaZone járműipari tesztpálya szomszédságában. A Lynx-üzem gyártócsarnoka Zala megye egyik legnagyobb méretű hasonló létesítménye, alapterülete több mint 25 ezer négyezetméter, ahogyan azt a bokrétaünnepség alkalmából is megírtuk.
A mintegy 60 milliárd forintból felépült komplexum a zalai tesztpálya lehetőségeihez kapcsolódva jött létre. Az üzemben a világ jelenleg legmodernebb páncélozott harcjárműveit állítják majd elő.
A termelés 2023-tól indul el majd el, az üzem a beszállítókkal együtt mintegy 500 embert fog foglalkoztatni, és a gyártáson kívül fejlesztéssel is foglalkoznak majd. A gyár beszállítóinak keresése, a kapcsolódó kutatás-fejlesztési projektek már korábban elindultak.
Lapunk érdeklődésére a KÉSZ Csoport közleményben nyilatkozott a fejlesztésről, kifejtették:
„A ZÁÉV Zrt.-vel közös konzorciumban megvalósuló projekt komoly mérföldkő az alapításának 40. évfordulóját ünneplő KÉSZ Csoport számára. Megmutatja és példának állítja, hogy egymásra építve, közös munkával, támogatással és rugalmassággal mire képes több vállalat együttműködése.”
Leírták még: a projektben szereplők mindent megtettek azért, hogy eljussanak eddig a pontig, hogy Magyarország miniszterelnökének jelenlétében átadhatják technikai szerelésre a Lynx-üzemet, az új high-tech védelmi iparág megteremtésének egyik jelentős pillérét.
„Kijelenthetjük, hogy elkészült az épületburok és folyamatban vannak az épület szakipari befejező munkálatai, tehát az épületgépészeti és épületvillamossági folyamatok” – foglalták össze, majd a közleményben hangsúlyozták: a KÉSZ Csoport részéről számos tagvállalat kivette részét a projektben: a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. Mélyépítési Igazgatósága, a KÉSZ Ipari Gyártó Kft., a KÉSZ Metaltech Kft., valamint a cégcsoport stratégiai partnerei a BauLog Kft. és a bim.GROUP is.
A bim.GROUP ráadásul nem csak teljesítette a tervezési feladatot, hanem olyan partnere lett a Rheinmetall-nak, melynek köszönhetően jelenleg is több közös projekteken folyik az együttműködés.
Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök közölte,
Magyarországnak szüksége van arra a minden korábbit meghaladó technológiai színvonalra, amelyet részben ez a fegyvergyár szimbolizál, részben pedig a szomszédságában ma átadásra kerülő ZalaZONE tesztpálya.
Kifejtette: „először az ember vásárol, aztán rájön arra, hogy jobb lenne, ha inkább gyártana", és hozzátette: Magyarország már ebben a fázisban van.
Armin Papperger, a Rheinmetall elnöke utalt az Orbán Viktorral folytatott korábbi megbeszélésekre, és kifejtette: az együttműködés első célja egy beruházási program megvalósítása volt. „Ennek eredménye a Rheinmetall zalaegerszegi gyára, ahol három hónap leforgása alatt megnyitjuk a világ legmodernebb katonai páncélos járművét készítő gyártósorát" – jelentette ki. „Elsőként Lynx gyalogsági harcjárművek készülnek Zalaegerszegen.”
Hozzátette: más magyarországi programjaik között szerepel lőszergyár építése is, amivel szintén haladnak, "mert sokkal több lőszerre, robbanószerre van szükség."
A zalaegerszegi harcjárműgyár műszaki átadásán jelen volt mások mellett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, valamint Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka.
Mindössze kilenc hónap alatt építette fel az 5300 négyzetméteres gyártócsarnokot a Weinberg.
A Dunakeszi Diáknegyed részeként megépült uszodát előcsarnokkal, illetve egy 33 méteres úszómedencével alakította ki a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. és a LATEREX Építő Zrt. konzorciuma.