A világon egyedülálló edzőközpont elérte legmagasabb pontját. A Velencei-tó nemcsak multifunkcionális kajak-kenu akadémiával, hanem rendezvényhelyszínnel is gazdagodik.
Kovács Katalin olimpiai és világbajnok kajakozó, az akadémia elnöke is beszédet mondott a róla elnevezett Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia bokrétaünnepségén, Sukorón. A sportkomplexum a Velencei-tó északi partján jön létre a Beruházási Ügynökség BMSK Zrt. beruházásában, a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. generálkivitelezésével.
Az Épszerk-Pannónia Invest Kft. (ÉPI), valamint a Sankó-Ép Kft. alvállalkozóként vesz részt a nagyszabású projektben, szerkezetépítési feladatokat látnak el. A munkálatok dinamikusan haladnak, az épületegyüttes már elérte a legmagasabb pontját. Nemrég részletes cikkben írtunk arról, hogy már az uszoda épületén dolgoznak, hamarosan elkezdődik a verseny- és tanmedence építése.
Az új létesítmény a Velencei-tavi kajak-kenu és evezőspálya mellett épül meg. Az utánpótláskorú versenyzők a kollégiumi szárnyban laknak majd és egyéni tanrend szerint tanulnak, ugyanakkor az akadémia a tehetségek menedzselése mellett módszertani központ is lesz.
Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok, harmincegyszeres világbajnok kajakozó, az akadémia elnöke az ünnepségen elmondta: az akadémia fókuszában az utánpótlás világversenyek mellett ott van a 2023-as duisburgi kvalifikációs világbajnokság és a párizsi olimpia is. Hozzátette: mottójuk szerint a múlt sikereire alapozva, a jelen lehetőségeivel élve, a jövő nemzedékéért dolgoznak.
Csépe Barnabás, a kivitelező WEST HUNGÁRIA BAU Kft. projektigazgatója a sajtónyilvános bokrétaünnepen a beruházást ismertetve elmondta: az épületek hasznos alapterülete megközelíti a 27 ezer négyzetmétert, ebből az akadémia főépületében 19 ezer négyzetméteren úszócsarnok, sportcsarnok, étterem, főzőkonyha, konferenciaterem, irodák és szállásépületek is helyet kapnak.
A multifunkciós sportcsarnokban edzőtermeket, konditermet, fallabda-pályát és sportdiagnosztikai labort létesítenek, az összekötő épületrészekben pedig a klubhelyiségeket és a tantermeket alakítják ki.
Épül egy tízpályás sportuszoda is tanmedencével, 250 férőhelyes lelátóval, wellness-részleggel. A kollégiumi épületszárnyakban 66 szobát, valamint edzői apartmanokat alakítanak ki, amelyek egy része akadálymentesített lesz. Emellett az országban egyedülállóan magaslati oxigénterápiás szobák is szolgálják majd a sportolókat.
A hajótároló épületrészben 6500 négyzetméteren fedett evezős tesztpályák, edzőtermek, öltözők, edzői irodák, hajójavító műhelyek és tárolók kapnak helyet.
Külön tömbben 1100 négyzetméteren mérési központként alakítanak ki egy ellenáramoltatott evezős medencét, amely a világversenyekre való felkészülésben jelent kimagasló lehetőséget a sportolóknak - emelte ki. A Velencei-tó partján épülő sportközpont területén több mint 880 fát telepítenek.
Dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára pedig arról beszélt: a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia megépülésével a kajak-kenu sport Magyarországon új szintre léphet. Kiemelte: bár a kajak-kenu sportág évtizedek óta stabilan hozza a kiemelkedő eredményeket, a mai kor fiataljainak huszonegyedik századi infrastruktúrára és körülményekre van szükségük.


























Az egymilliárd eurós fejlesztésben többek közt egy több mint 35 ezer négyzetméteres terminálépület jön létre, amely plusz 10 millió utas kiszolgálására lesz alkalmas.
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Petőfi sugárúton álló épületét a Bodrogi Bau korszerűsíthette.