2024.10.14, Hétfő
Balassagyarmaton adta át első Nógrád vármegyei bevásárlóközpontját az Aldi
Fotók: Aldi Magyarország

Balassagyarmaton adta át első Nógrád vármegyei bevásárlóközpontját az Aldi

magyarepitok.hu

2023.03.11. 09:00 - Szabó Ákos

A szupermarket munkálatait a bajai EMEL Építőipari Kft. végezte el.

Hirdetés

Az Aldi Magyarország március 9-én nyitotta meg balassagyarmati áruházát, mellyel egyben új vármegyében is megjelent a vállalat, amelynek Nógrádban eddig nem volt helyszíne – derül ki a cég sajtóközleményéből. Mint lapunk kérdésére elmondták, a Rákóczi fejedelem út 56-os szám alatt található új bevásárlóközpontot a bajai központú EMEL Építőipari Kft. kivitelezte.

A Nógrád második legnagyobb városában belvárosban található áruház az egykori Plus, majd Kínai áruház helyszínén nyitott meg jelentős átépítések és modernizáció után, illetve új parkolót is építettek mellette: az autósokat 90 gépjármű befogadására alkalmas létesítmény várja, amelyben a későbbiekben elektromosautó-töltőpont is helyet kap majd. A vállalat az üzletnyitással 25 új munkahelyet hozott létre a városban.

 

 

A kivitelezők 2022 őszén kezdték meg az ingatlan felújítását, mely során többek között

  • teljesen kicserélték az épület elektromos hálózatát,
  • új nyílászárókat építettek be;
  • illetve megújult a homlokzat,
  • a tetőhéjazat,
  • a világítástechnika,
  • a burkolatok
  • és a gépészet is.

 

Környezetbarát megoldásokkal készült el

A szupermarketben ugyanaz a komplex hűtéstechnikai rendszer biztosítja télen-nyáron az eladótér, a szociális helyiségek és a raktár megfelelő hőmérsékletét, valamint az árucikkek hűtését, amely télen az áruhűtés hulladékhőjének felhasználásával fűti is egyben az épületet.

„Régi tervünket váltjuk valóra azzal, hogy Nógrád vármegyében is üzletet nyitunk, ezzel üzlethálózatunk valamennyi magyar vármegyében képviselteti magát.” – mondta Bernhard Haider, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója.

Mi épül?BalassagyarmatEMEL Kft.áruházépítés

Hírlevél

Hirdetés