Az egyik projektben Bükkszék, Sirok, Kisfüzes és Szajla, míg a másikban Parád, Mátraderecske és Recsk lép előre.
Összesen mintegy 600 millió forintból, hét településen jelentős turisztikai fejlesztések készülnek el idén őszre a Mátrában - közölte a projektek kommunikációjáért felelős Graven Idol Kft. hétfőn az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében elnyert vissza nem térítendő pályázati támogatás eredményeként a Equitum Castra Nonprofit Kft., valamint Bükkszék, Sirok, Kisfüzes és Szajla önkormányzata alkotta konzorcium több mint 300 millió forintot fordíthat környezettudatos kiállítóterek kialakítására.
Ebből a forrásból várhatóan szeptember végéig új túraútvonalak létrehozása mellett egy-egy szín- és játszótér is épül, továbbá pihenőhelyek és panorámateraszok teszik majd teljessé a természetjárás élményét.
Ugyancsak vissza nem térítendő uniós támogatásból fejeződik be október végére a "panoráma túrák a Mátra gyógyító kincseinél" című projekt, melyre korábban 298 millió forintot nyert a Heves Vármegyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft., valamint a Parád, Mátraderecske és Recsk önkormányzata alkotta konzorcium a TOP pályázatán.
A fejlesztés több útvonalon, természeti élményeken keresztül mutatja be az ökotudatos túrázás gyakorlatát. Ennek részeként létrejön az érintett települések tematikus túraútvonal-hálózata, a térség természeti és vízkincseit, népszokásait kísérve. Az útvonal mentén esőházakat, állomásjelző és információs táblákat, asztalokat, padokat helyeznek el, panorámateraszokat alakítanak ki. Emellett Parádon háromszintes kilátó épül, míg a legendás Rákóczi-fa állapotmegőrzése érdekében védőházat alakítanak ki. Mátraderecskén a turistaút mentén forrásház várja majd a kirándulókat, továbbá sor kerül a jelenleg funkcióját vesztett gyaloghíd felújítására.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.