Már a kivitelezőt keresik a balatonfüredi Kiserdei Óvoda újjáépítésére az uniós közbeszerzési értesítő hirdetménye szerint.
Évek óta tervezik Balatonfüreden a jelenleg 90 férőhelyes, teljes kihasználtsággal működő Kiserdei Óvoda újjáépítését. Az új, összesen 763 négyzetméter alapterületű intézmény terveit a Teampannon építészeti iroda és Ártér Építész Műterem Kft. készítette el és azt tavaly elfogadta az önkormányzat településfejlesztési bizottsága.
Uniós források felhasználásával elkezdődhet az építkezés. A kivitelezőnek a jelenlegi 420 négyzetméter nettó alapterületű földszintes óvodát le kell bontania. A helyére épülő új intézmény alapterülete elődjének majdnem a duplája lesz, a földszinten 402, az emeleten 361 négyzetméter áll majd az óvodások és nevelőik rendelkezésére.
Az újjáépített Kiserdei Óvoda épületében
A felsoroltakon kívül 70 négyzetméteres közösségi tér, 50 négyzetméteres galéria és egy 58 négyzetméteres tornaszoba is a gyermekek rendelkezésére áll majd. Nagyobb rendezvények idején a tornaszobával összenyitható lesz az aula.
A kivitelezőnek továbbá ki kell alakítani egy fejlesztő szobát, a melegítőkonyhát, a raktárakat és egyéb kiszolgáló helyiségeket. Az épületben lift is lesz és teljeskörűen akadálymentesítetten építik meg.
Az épület vasbeton talpgerendákkal és monolit vasbeton falazattal készül. A 644 négyzetméteres lapostetőt fordított rétegrenddel alakítják ki, közel 180 négyzetméter zöldtető lesz. Itt kap helyet a napelemrendszer is. A hőszivattyús fűtést és hűtést a mennyezetvakolatba süllyesztett felületháló biztosítja majd.
Az épület környezetét is rendezik a kivitelezés során. Játéktárolókat, utcabútorokat és 12 kerti játékot helyeznek ki az udvarra, amelyet kerítéssel vesznek körül. A külső terek közül közel 360 négyzetméter beton, 500 négyzetméter gumiburkolatot kap. A fűvel borított és növényekkel beültetett terület nagysága ezer négyzetméter tesz ki. A kivitelező feladatai között szerepel az akadálymentes parkolón kívül, a csapadékvíz-tárolók és a közműcsatlakozások megépítése.
A Mátyás-templom szomszédságában befejeződött az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium újjáépítése; a Dísz téren teljesen újjáépült az egykori Vöröskereszt-székház.
A Colas és a Délút konzorciuma elkészült a SZTE Science Park működését lehetővé tevő nagyszabású közmű- és háttérmunkálatokkal.