Az agrártudományi karnak otthont adó épületek energiahatékony átalakítására mintegy 773 millió forintot szánnak.
Kihirdették a közbeszerzési eljáráson nyertes építőipari céget, a hajdúböszörményi központú Tömb 2002 Kft. dolgozhat Debrecenben a Böszörményi utcai campus „A” és „B” épületein, homlokzatfelújítást végeznek – derül ki az uniós adatokból.
A két egymás melletti, összekapcsolódó épület – melyek együtt a campus főépületeként szolgálnak - ad otthont a városi egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának, melynek mintegy 1500 hallgatója mellett 250 oktatója és kutatója is van.
A projekt az uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) támogatásával valósul meg, összesen mintegy nettó 773 millió forint értékben, fontos cél az energiahatékony működés elősegítése. A két, együttesen 5412 négyzetméter beépített alapterületű épület munkálatai során mindkét esetben megvalósítják
A fejlesztések része több mint 6200 négyzetméternyi vakolási munka, a nyílászárókat pedig több mint 2300 négyzetméteren cserélik, számos más feladat elvégzése mellett.
Egy év alatt építik meg Bosznia-Hercegovina legnagyobb naperőművét 100 millió eurós beruházással az ország déli részén található Stolac közelében, Komanje Brdónál.
Funkcióváltás és felújítás révén megmenekülhet az enyészettől Sármellék 40 éve üresen álló vasútállomása. A helyszín kultúrtörténeti szempontból is izgalmas, itt rögzítették a Fekete István regénye alapján készített Tüskevár című ifjúsági filmsorozat néhány jelenetét.