Új épületet emeltek és modernizálták a régit, hogy létrehozzák a 21. századi igényeknek megfelelő komplexumot. Az épületet a Fejér-B.Á.L Zrt. és az Épkar Zrt. valósította meg.
Lezajlott Miskolc kiemelkedő felsőoktatási fejlesztése, megtörtént
A különleges oktatási projektről lapunkban legutóbb a bokrétaünnepség alkalmából számoltunk be, amikor az új épület elérte legmagasabb pontját.
A munkálatokat a Fejér-B.Á.L Zrt. és az Épkar Zrt. konzorciuma végezte el a Műépítész Építészeti Tervezőiroda dokumentációja alapján.
A projekt részeként a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum több, mint 50 éves épületét modernizálták, itt 2400 négyzetméter alapterületű felújított olvasóterem áll a hallgatók rendelkezésére, amely közösségi térként is funkcionál – írta meg az intézmény közleménye alapján korábban a borsod24.hu. Itt több értékes könyvtári gyűjtemény, látványos kiállítás, valamint egy könyvesbolt és egy kávézó is várja majd a látogatókat.
A Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltára új épületében pedig helyet kap
A május 29-én tartott ünnepélyes átadón Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) magasépítési beruházásokért felelős helyettes államtitkára kiemelte,
minőségi felsőoktatás, kutatás és minőségi kulturális szféra nélkül nem ér annyit az ország, mint azokkal.
Megjegyezte, a kormány számára nagyon fontos, hogy ezek "infrastrukturális lábát" biztosítsa, a miskolci beruházáshoz hasonlóktól pedig elvárható, hogy funkcionális, gazdaságossági, üzemeltethetőségi és esztétikai szempontból is rendben legyenek.
Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: szerint a beruházás létrejötte "hatalmas összefogás eredménye", a közgyűjtemények és az egyetemek összefonódását, közös munkáját pedig "szinte természetes szimbiózisnak" nevezte.
A magyar kormány 13,2 milliárd forinttal járult hozzá az egyetem könyvtárának, levéltárának és múzeumának felújításához, valamint ahhoz, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltár "modern, huszonegyedik századi" raktározási és feldolgozási egységgel bővüljön
- ismertette.
A beruházással Magyarországon egyedülálló konzorcium jött létre, melyben az egyetem és a vármegyei levéltár közötti együttműködés veszi kezdetét – fejtette ki Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója is.
Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora úgy fogalmazott, hogy a vármegyei levéltár egyetemre költözése a két intézmény között "fizikai és szellemi" átjárást fog biztosítani. A közös képzések, kutatások, konferenciák, valamint a Kutatók Éjszakája és a Múzeumok Éjszakája programsorozatok az eddig is meglévő együttműködést "magasabb szintre" helyezik - tette hozzá.
Hét emeletes lakópark beruházása rajtol el az év végén.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.