2024.06.23, Vasárnap
Indul Tokaj első fogadójának felújítása
magyarepitok.hu, Google

Indul Tokaj első fogadójának felújítása

magyarepítok.hu, TED

2024.06.13. 15:26 - Móré Levente

Kiválasztották a kivitelezőt, aki újjáépítheti Tokaj barokk fogadóját.

Hirdetés

Nagyhírű fogadó volt egykor a Tokaji Arany Sas, a 18. század második felében épült, barokk stílusú épület jelentőségét jól mutatja, hogy szüreti bálokat is rendeztek itt.

 

 

Többszázéves múlt, szép jövő

Saroktelken, utcavonalon, a római katolikus templom jobb oldalán áll az Arany Sas, amely Tokaj bevárosának dísze volt egykor. Szabadon álló, téglalap alaprajzú, egyemeletes, nyeregtetős épületének díszes homlokzata a város gazdagságáról is tanúskodik. Jelentőségére a középületekre jellemző szerkesztésmód is utal: kis kiülésű, öttengelyes középrizalit emeli ki az épületet a környező házak sorából.

A műemléképület, amelyet szociális otthonként is hasznosítottak, mára igen rossz állapotban van. Felújítása csaknem 20 éve fel-felmerül a várost érintő beruházásoknál. Erre nyílhat most lehetősége a Fodor Építőipari Kft. és az Euro Generál Zrt. konzorciumának: a vállalatok mintegy 2 milliárd forintból menthetik meg az utókornak a sokat látott épületet.

Közösségi térként születhet újjá a fogadó: kiállítótér és rendezvényközpont, illetve kávézó lehet a ház új funkciója, de kertjét is teljesen átalakítják. Amint a közbeszerzési dokumentumokból kiderül, a nyertes ajánlatttevők feladata a műemléképület felújítása, korszerűsítése során az építési munkák megvalósításához engedélyes terv és egyéb szükséges dokumentációk készítése, egyeztetések lefolytatása, a szükséges örökségvédelmi engedély beszerzése, kiviteli terv készítése, a kivitelezési munkák elvégzése, valamint megvalósulási terv készítése.

 

Reneszánsz kert is készül

Mintegy három évre tervezett, teljes külső-belső rekonstrukciója és a kertépítészeti munkarészek között a bruttó 616 m2-es pince, földszint és emelet szintosztású épület tetőterének beépítése is szerepel. Mintegy 1200 m2-t tesz ki a teljes homlokzat felújítása, ahol a vakolás mellett tagozatok készítésére is szükség van, hiszen az épület vakolata teljesen hiányzik. A kő nyíláskeretezések javítása, pótlása után, nyugati irányban új terasz építése (kb. 90 m2) is a kivitelezők feladata. A műemléki elvek  betartása mellett a nyílászárók, az új tető ki kell elégítsék a mai energetikai elvárásokat.Ehhez a teljes tetőszerkezet cseréjére is szükség van  nagyjából 865 m2-en.

Modern reneszánsz kertet szeretne létrehozni az Építtető az épület méltó kiegészítéseképpen. Az itáliai reneszánsz kertek archetipikus elemei kortárs környezetben jelennek majd meg, de a történeti hűség érdekében a kert fő szervező ereje a víz lesz. A rendezvénytérként is használható központi elem körül a reneszánsz kerteket megidőző szőlőlugasok és sétáló folyosók takarják majd a zavaró ki-és belátásokat. A kert nyugati oldalán egy üvegház, míg északnyugati oldalán egy hűsölőház kap majd helyet a lugas alatt, de labirintus és gyógy-, valamint fűszernövényeket tartalmazó konyhakert is színesíti majd a parkot.

 

Mi épül?TokajA megújuló TokajFodor Építőipari Kft.Euro Generálműemlékfelújításközösségi épületek

Hírlevél

Hirdetés