Újra nekifutnak a szigetvári Vígadó komplex korszerűsítésének, az összetett feladatot az IMLA Build Group végezheti el.
„Ez a ház szakmai tevékenységem egyik csúcsa, mindazok az elemek, amelyekre valaha rátaláltam, itt szerepelnek” – írta Makovecz Imre a szigetvári Vígadóról, amely ráadásul a világhírű építész utolsó olyan épülete, ahol a kiviteli terveket is saját maga rajzolta, későbbi vázlatait már fiatal munkatársai dolgozták fel.
Baranya egyetlen Makovecz Imre által tervezett épülete a szigetvári Vigadó, amelyre az 1980-as évek közepén kapott megbízást. Bár 1985-ben elkezdték az építkezést, az lassa haladt, majd 1990-ben le is állították a projektet pénzhiány miatt. A szimbolikus terekkel teli, országos jelentőségű, organikus épület csak évtizedekkel később, 2013-ban nyerte el végleges formáját.
Három egymásba forduló kupola a József Attila utcai épület központi motívuma, amely Rudolf Steiner Goetheanumát idézi. Az organikus építészet szellemében a szimbolikus terek egyszerre hordoznak valóságos és elvont jelentéseket.
A Vigadó napjainkban Szigetvár egyik legfontosabb közművelődési színtere, amelynek állagmegóvására és korszerűsítésére az önkormányzat folyamatos lépéseket tesz. A félkészen maradt kulturális központot 2012-2013-ban fejezték be, de ekkorra az évtizedek óta üresen álló épület számos eleme vált elavulttá, rossz állapotúvá.
A város önkormányzata pár évvel ezelőtt végre belevághatott a felújításba, azonban a beruházás kivitelezését végző vállalkozás a megvalósítás során késedelembe esett, a szerződésben vállalt kötelezettségeit nem az elvárt módon végezte, ezért Szigetvár a kivitelezővel megkötött vállalkozási szerződéseket 2024 áprilisában felmondta.
Az akkor vállalt munka során a keleti és nyugati oldalszárnyak és az előcsarnok teljes felújítását és korszerűsítését, a teljes padlóburkolat és a külső nyílászárók cseréjét, a meglévőtől független új gépészeti rendszer kiépítését, a nyugati szárny déli toldalékánál új konyha kiépítését, valamint a rézlemez héjazat részleges cseréjét/javítását kellett elvégezni.
Ismét kivitelezőt kerestek tehát, ugyanakkor megbízták az ArchEA Építész Műhely Kft.-t a korábbi tervek felülvizsgálatával. A friss közbeszerzési dokumentumok tanúsága szerint az IMLA Build Group Kft. nyerte el az új tendert. 363 millió forint és 300 nap áll majd rendelkezésre, hogy átalakítsa a 20. század második felének egyik legkarakteresebb hazai alkotását.
Az ArchEA továbbépítéshez kapcsolódó kiviteli tervdokumentációja két (Ü1 és Ü2) ütemre bontva, elkülönítve tartalmazza egyrészt az épület alapvető felújításához és funkcióbővítéséhez kapcsolódó építészeti, épületgépészeti és épületvillamossági terveket, másrészt a melegítő konyha működéséhez szükséges alapvető konyhatechnológiai eszközök meghatározását. Az Ü2 ütemben meghatározott konyhatechnológiai eszközök beszerzése nem képezi jelen beruházás tárgyát.
A nyertes ajánlattevőnek tehát az első ütem munkáit kell elvégeznie, ennek során:
Tervezik továbbá az oldalszárnyak cserépfedésének ellenőrzését, javítását, bádogozását, valamint a hátsó és oldalsó bejáratoknál elhelyezett, rossz állapotú faszobrok helyreállítását is.
Mindhárom, párhuzamosan épülő lakóépület elérte a szerkezetkész állapotot.
A Leier egyik legnagyobb előnye, hogy komplett, működőképes rendszermegoldásokat kínál, amelyek pontosan tervezhetővé teszik az építkezést időben és költségekben egyaránt.