A háromgyermekeseknél ugyanakkor 15 millió forintra emelik meg a kölcsönfelvétel lehetőségét. Az ötszázalékos lakásáfa meghosszabbítása is napirenden; lesz egy negyedik szuperkórház is Budapesten.
A kétgyermekes családokra is kiterjesztik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt, a háromgyermekeseknél pedig a kölcsönfelvétel lehetőségét 15 millió forintra emelik meg. A családok otthonteremtési kedvezményéről (CSOK) szóló kormánydöntést Gulyás Gergely jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján.
A háromgyermekes családok eddig a 10+10 millió forintos CSOK-ot vehették igénybe, ami a 10 millió forintos támogatott hitel mellett egy vissza nem fizetendő 10 millió forintos támogatást is tartalmaz.
A mostani döntéssel ennek a konstrukciónak az első elemét, vagyis a kamattámogatást terjesztette ki egy 10 milliós hitelösszegig a kormány a kétgyerekesekre.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: a lakáskasszarendszer átalakításából felszabaduló forrásokat a CSOK kibővítésére költik. "Ez az első lépés a család- és lakástámogatási rendszer kibővítése irányába" - mutatott rá Gulyás Gergely.
Hozzátette: a kormány a hét végén bejelentéseket tesz majd a családtámogatásról szóló nemzeti konzultációval kapcsolatban is. Ennek eredményétől függően pedig újabb döntések születhetnek. Elmondta, a lehető leghamarabb, lehetőség szerint még idén szeretnék, ha a CSOK változtatásai hatályba lépnének.
Megjegyezte azt is, a kormány foglalkozik a 2019 végéig tartó ötszázalékos lakásáfa meghosszabbításának kérdésével is.
A kormány határozott továbbá arról, hogy Budapesten nem három, hanem négy súlyponti kórház lesz, ugyanis a Szent János Kórház is ilyen intézménnyé válik - közölte a miniszter.
A Szent János Kórház tervezésére 495 millió forintot biztosít a kormány, így egy több mint 500 ágyas kórház felépítése, újjáépítése történhet meg. A másik három, már eldöntött súlyponti kórház
Ezekre már kiírták a tervpályázatokat, amelyeknek december 9-ig meglesz az eredményük.
Támogatás igényelhető többek között faluházak fejlesztésére, szolgálati lakás felújítására vagy kialakítására, illetve orvosi rendelők fejlesztésére is.
A projekt elsősorban a klasszikus építőipari üzemi előregyártó rendszerek fejlesztésén és tervezésén, másodsorban a BIM és annak integrált hasznosításán alapul.