2024.03.28, Csütörtök
Több mint egymilliárdos városközpont fejlesztést adtak át Kisújszálláson

Több mint egymilliárdos városközpont fejlesztést adtak át Kisújszálláson

MTI

2015.09.28. 18:15 - Oltyán József

Több mint egymilliárdos fejlesztési program keretében felújították Kisújszállás városközpontját, amelyet pénteken adtak át.

Hirdetés

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás-sorozat projektzáró rendezvényén elmondta: a centrum legjelentősebb épületeinek és létesítményeinek megújulásával Kisújszállás alföldi műemlékvárossá vált.
Kiemelte, hogy a fejlesztés utolsó fázisában elkészült Vigadó míves épülete a város dísze. Ennek helyreállítása is bizonyítja, hogy Kisújszállás továbbviszi az elődök munkáját és képes gyarapítani az általuk teremtett értékeket - mondta. Csak összefogva, egy célért dolgozva lehetnek erős közösségeink, városaink, a kormány célja, hogy az ország erősödése és a növekvő gazdaság jó közérzetet teremtsen hazánkban és több évtizedes építkezés után a polgári világ visszanyerje integritását - fogalmazott.

Kecze István polgármester bejelentette: pénteken érkezett meg a Nyírépszer Hungária Kft. kivitelezésében elkészült Vigadó Kulturális Központ használatba vételi engedélye. Ezután arról beszélt, hogy az 1912-ben felavatott épület megújulásával befejeződött az összességében több mint 1 milliárd forintból megvalósult, két éven át tartó, három szakaszból álló belváros felújítási program.

A 840 millió forintos uniós és állami támogatással, több mint 1 milliárd forintból megvalósult fejlesztés részeként Kisújszálláson megújult a több mint 100 éves városháza, az azt körülvevő park, a Kálvin Park és a Piaccsarnok. A Vigadó épületének felújításával létrejött a Vigadó Kulturális Központ, melyben a régi helyiségek mellett kávézó, mozi és bowling pálya is helyet kapott. A beruházás-sorozat közvetlenül 4 új munkahelyet is teremtett és gazdaságélénkítő hatásaként további, elsősorban a turisztikai területen megvalósuló foglalkoztatás bővítést is remélnek tőle a város vezetői.

A rendezvényen a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház díszelőadását is bemutatták Csikos Sándor Jászai-díjas érdemes művész rendezésében.

Mi épül?Kisújszállás

Hírlevél

Hirdetés