2024.04.16, Kedd
Okosút épül az M7-es és Zalaegerszeg között
(a kép illusztráció)

Okosút épül az M7-es és Zalaegerszeg között

mti, magyarepitok.hu

2017.04.19. 14:50 - Hegedűs Gergely

Kiderült, kik nyerték Európa első önvezető járműveket is tesztelő pályájának tervezői közbeszerzését.

Hirdetés

A zalaegerszegi tesztpályát okosútként megépülő gyorsforgalmi út köti össze az M7-es autópályával. A zalai megyeszékhely és Balatonszentgyörgy között új nyomvonalon épülő R76-os útról Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt a tesztpálya tervezői szerződésének aláírásakor. A tárcavezető elmondta, az intelligens útszakasz adatokat gyűjt a környezetéről, a forgalomról, és továbbítja azokat az útszakaszokon közlekedő intelligens járműveknek. „Így az önvezető járművekhez kapcsolódó fejlesztések kialakításával Magyarország a világ élvonalába kerül” – fogalmazott Varga Mihály.

A korábban nyilvánosságra hozott tervek szerint az R76-os műszaki tartalmát a járműgyártók, informatikai cégek és más beszállítók javaslatai alapján határozzák meg.

Varga Mihály azt is hangsúlyozta, Európában jelenleg nincs olyan tesztpálya, ahol ki lehet próbálni az úgynevezett autonóm, önvezető járműveket, a zalaegerszegi objektum tehát egy teljesen egyedi lehetőség lesz.


Ők lesznek a tervezők

A szerdai, zalaegerszegi eseményen az is kiderült, hogy a fejlesztés terveit a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. és a Horiba Mira Ltd. konzorciuma készíti el. A feladatuk a pálya azon elemeinek a megtervezése lesz, melyek lehetővé teszik, hogy a hagyományos járművek tesztje mellett az autonóm és az elektromos járművek vizsgálatait is el lehessen itt végezni.

Varga Mihály a szerződő partnerekről elmondta, a japán Horiba csoporthoz tartozó angol Horiba Mira Ltd. 70 éves járműipari tapasztalattal bír, aktívan tevékenykedik az autonóm járművek tesztelésben, továbbá komoly tapasztalattal rendelkezik tesztpályák üzleti és műszaki működtetésében.

A miniszter a Főmterv Mérnöki Tervezőt az egyik legjelentősebb magyar tervezővállalatnak nevezte, mely széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik az összetett közlekedési létesítmények megvalósításában.


Így néz ki az ütemterv

A politikus arról is beszámolt, hogy megtörtént a projekt előkészítése: lezajlott a geodéziai felmérés és az előzetes környezeti vizsgálatok; elkészült a projekt részletes műszaki tartalma; továbbá elindultak, illetve már részben meg is valósultak az előzetes tervezési feladatok.

A tesztpálya első üteme várhatóan 2017 végére megvalósul, és 2018-tól már elkezdi működését. Az első fázisban, 2017-ben megépül az első járműdinamikai tesztelem. Emellett létrejönnek a kiszolgáló épületek és a kapcsolódó belső infrastruktúra, majd az úgynevezett kezelhetőségi pálya és a féktesztekre alkalmas modul.

A második fázisban, 2018 és 2020 között, a nagysebességű oválpálya épül meg, emellett tovább fejlesztik a járműdinamikai tesztelemeket és további kiszolgáló épületeket hoznak létre.

Hírlevél

Hirdetés