A 2,6 kilométeren megépülő út a lakott területeket elkerülve tehermentesíti a budapesti XVII. kerület közlekedését.
Rákosmente önkormányzata nyilvánosságra hozta a budapesti Ferihegyi út meghosszabbítását célzó közbeszerzés eredményét. A XVII. kerület közlekedését tehermentesítő út második szakaszát a Duna Aszfalt Kft. kivitelezi nettó 602 millió forintért.
A beruházás első ütemében még 2014-ben megépült az út első 0,9 kilométeres szakasza, most a maradék 1,7 kilométer jön létre a Melczer utca és Bélatelepi út között.

Az új út a Rákoshegy központja, elsősorban a túlterhelt Lőrinci út és Baross utca észak-déli irányú forgalmát veszi át a tervek szerint a korábbi földút aszfaltozásával, illetve meghosszabbításával. A Ferihegyi út a lakott területeket nagy ívben kikerülve csatlakozik majd be a Bélatelepi útba.
A hirdetmény szerint az utat a hozzá tartozó járda építéssel, vízelvezetéssel, közvilágítási hálózat létesítésével, forgalomtechnikai kialakítással, gyalogátkelőhely létesítésével kell kivitelezni.
A kopó-, kötő- és alapréteg felmarásával elindította az MKIF az M1-es új csomópontjának kialakítását.
Nagy erőkkel dolgoznak az M1-es autópálya biatorbágyi szakaszán, ahol a bővítés részeként már a teljes pályaszerkezet visszabontása és újjáépítése zajlik. A Budapest felé vezető oldalon készülhet el először a végleges pályatest és a forgalomtechnika, a biatorbágyi felhajtót pedig a tervek szerint május végén adják át.