A fejlesztések, illetve a szolgáltatási színvonal növekedésének hatására a balatoni vonalakon nő az utasok száma.
2023. május 24-én átadták a felújított balatonmáriafürdői vasútállomást. Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár a mintegy 215 millió forintból korszerűsített épület átadóján kiemelte: tavaly májustól szeptemberig 2 millió vasúti utazás történt a Balaton déli partján, és tekintettel az eddig eladott mintegy 360 ezer vármegye- és országbérletre, idén nagyobb forgalomra számítanak.
Nagy hangsúlyt kell fektetni az utazás minőségének javítására, a pályák, a vasúti kocsik, az állomásépületek állagmegóvására, rekonstrukciójára − tette hozzá.
Galácz György a település polgármestere arról szólt, hogy a MÁV és az önkormányzat együttműködésével nemcsak a vasútállomás, hanem annak környezete is szebb lett. Utakat újítottak fel, csapadékvíz-elvezető csatornát építettek, és egyebek mellett korszerűsítették a közvilágítást is.
Szilágyi Tibor, a MÁV fejlesztési és beruházási főigazgatója beszámolt arról, hogy a vasúttársaság saját forrásból felújított, akadálymentesített, XXI. századi igényeket kielégítő máriafürdői állomásán hűtött-fűtött váróterem, modern pénztár, korszerű mosdók és zuhanyzó várja az utazóközönséget.
Felidézte, az elmúlt években a déli parton megújult a teljes pályaszakasz, az északi parton Balatonfüredig villamosították a vonalat, a fejlesztések, illetve a szolgáltatási színvonal növekedésének hatására mindkét vonalon nő az utasok száma.
Hozzátette, hogy tavaly a déli partra 1,6 millióan érkeztek vonattal, számításaik szerint többen, mint autóval.
Szilágyi Tibor úgy vélte: az M7-es autópályán a nyaranta, hétvégenként tapasztalt torlódások miatt is személygépkocsi helyett érdemesebb a vasúti közlekedést igénybe venni.
Bejelentették a Kecskemét-Dabas-Budapest vasútvonal felújítását, az 5-ös főút négysávústását a Mercedes-gyárig és a Halasi úti felüljáró modernizálását is – többek között.
Hamarabb épül fel a vártnál a BYD-gyár, 2025 második felében legurul az első autó a gyártósorról. Szegedtől Ceglédig fejlesztések várhatóak a MÁV 140-es vasútvonalán, a röszkei határátkelő pedig kínai hitelből válik a schengeni térség legjelentősebb szárazföldi határátlépő pontjává. Bővítik a közműszolgáltatásokat, lakóövezetet alakítanak ki és végül, de nem utolsósorban Szeged hídjait is fejlesztik.