A Colas az M35-ös 5,43 kilométeres szakaszával, a Strabag pedig a 481-es út 5,5 kilométerével készült el.
Összesen mintegy 11 kilométernyi autópálya-útszakaszt adtak át Debrecen mellett. Az M35-ös fejlesztésének 5,43 kilométeres első szakaszával a Colas Hungária Zrt. és a Colas Út Zrt. alkotta konzorcium elkészült a tervezett időpont előtt. A Strabag-holdinghoz tartozó STR Építő Kft. pedig az az 5,5 kilométeres 481-es út kivitelezését fejezte be.
A beruházások komoly mérföldkövet jelentenek, 17,23 milliárd forintból 5 hidat építettek fel az M35-ösön és 1,3 millió köbméternyi földmunkát végeztek el – derült ki a sajtótájékoztatón. Tasó László államtitkár, a térség országgyűlési képviselője az ünnepség alkalmából külön gratulált a kivitelezőknek is. Pántya József a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója pedig elmondta, a 481-esen nettó 4,89 milliárd forintból valósult meg a fejlesztés, amelynek része volt a déli ipari parkot bekötő csomópont kialakítása is.
Az átadáson elhangzott: az elkerülő autópálya hatalmas tranzitforgalomtól menti meg Debrecent és dinamizálja a város fejlődését. Papp László, Hajdú-Bihar megyeszékhelyének polgármestere elmondta: Debrecen évtizedes vágya teljesült, amivel mind a város, mind a térség gazdaságilag fellendülhet, a település körgyűrűjének legjelentősebb szakasza készült el.
Papp szavai szerint a gyorsforgalmi úthálózatba most bekötött dél-debreceni iparterületen tavasszal már indulhatnak gyárépítések, és azt várja, hogy ennek köszönhetően a térségbe az ipari beruházók alvállalkozói is betelepülnek.
Összesen 14,1 kilométernyi 2x1 sávos pálya kivitelezési dokumentációjának elkészítésére írtak ki feltételes közbeszerzést.
Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között több mint 20 kilométer hosszan, négy új hidat is építettek.