Elindult a 2-es főút és az M2 új összekötő útjának kivitelezése, mely 3,2 milliárd forintból jön létre jövő év végére.
Letették az M2-es Dunakeszi északi csomópontját a 2-es főúttal összekötő út alapkövét. A NIF Zrt. beruházásában 3,258 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló beruházást a Penta Kft. és HE-DO Kft. konzorciuma kivitelezi. A 2,5 kilométer hosszú, 2x1 forgalmi sávos útszakasz várhatóan 2019 végére készül el, tervezett sebessége 70-90 km/h.
Az összekötő út új közvetlen kapcsolatot teremt a 2-es főút és a kivitelezés alatt álló M2-es között, így jobb és gyorsabb elérhetőséget biztosít Dunakeszi és Göd lakói számára.
A projekthez kapcsolódó vízépítési, közműkiváltási és egyéb építési munkákon felül létrejön még:
Az alapkőletételen Tuzson Bence, Pest megye 5. sz. választókerületének képviselője hangsúlyozta, hogy ez a beruházás mintegy százezer ember életét könnyíti meg, Dunakeszin és Gödön kívül Fót számára is nagyon előnyös.




















A kopó-, kötő- és alapréteg felmarásával elindította az MKIF az M1-es új csomópontjának kialakítását.
Nagy erőkkel dolgoznak az M1-es autópálya biatorbágyi szakaszán, ahol a bővítés részeként már a teljes pályaszerkezet visszabontása és újjáépítése zajlik. A Budapest felé vezető oldalon készülhet el először a végleges pályatest és a forgalomtechnika, a biatorbágyi felhajtót pedig a tervek szerint május végén adják át.