A keretmegállapodás a megyeszékhely közútjaira, kerékpárútjaira, járdáira és forgalomirányítási eszközeire vonatkozik.
Keretmegállapodás született Győr önkormányzati kezelésű útjainak fenntartására és fejlesztésére. A nyilvános közbeszerzési adatok szerint a Strabag Általános Építő Kft. és a Kifü-Kar Zrt. alkotta konzorcium (S-K Győr 2018) nettó 10,8 milliárd forintos megállapodást kötött a város útkezelő szervezetével.
A hirdetményből kiderül, a keretszerződés Győr
közútjaira, kerékpárútjaira, járdáira, forgalomirányítási eszközeire és az utak csapadékvíz elvezető létesítményeire vonatkozik.
A keretmegállapodás alapján egyedi megrendelések indulnak majd, ezek nagyságrendjét is közölte a beruházó a korábbi évek tényadatai alapján. Eszerint mintegy félezer helyszínre vonatkozó megrendelésben várhatóan
vonatkozik majd a fejlesztés, ami egyaránt jelenthet karbantartást, felújítást és átépítést a közbeszerzés szerint. Mindezek mellett a tájékoztató 25 ezer négyzetméternyi kátyúzást is megjelöl.
A hirdetményből az is kiderül, hogy a lehívásokhoz rendelkezésre álló keret évente várhatóan nettó 1,6 milliárd forint lesz.
Az MKIF már dolgozik a lebontásra szánt régi átkelő mellett az új gyalogos-kerékpáros műtárgy alapjainak letételén.
Bár a legtöbben csak a tereléseket és burkolatcserét látják, az MKIF Zrt. munkája autópályáink kezelésében ennél jóval sokrétűbb. Az üzemeltetés léptékéről és feladatairól Tóth János üzemeltetési koordinációs igazgatóval beszélgettünk.