Az építési munkálatok hamarosan elkezdődnek, június 15-étől pedig a kereszteződést északi és déli irányból lezárják a forgalom elől, így azok az utcák ideiglenesen zsákutcává válnak.
Körforgalmú csomóponttá építik át Nagykanizsán a 7-es út és a Petőfi utca kereszteződését – derült ki a helyszíni sajtótájékoztatón pénteken.
Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője a helyszínen elmondta: már tíz éve is igény volt a megnövekedett forgalom miatt ennek a csomópontnak az átépítésére, 2011-re elkészült a tanulmányterv, 2014-re pedig a kiviteli terv is.
Végül 2020 novemberében döntött a kormány arról, hogy 570 millió forintot biztosít a kereszteződés átépítésére, ezzel biztonságosabbá tételére.
A projekt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésével valósul meg.
Mórocz József, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala megyei igazgatója arról beszélt, hogy a tervek frissítése, majd a közbeszerezés kiírása és eredményhirdetése után május 14-én átadták a munkaterületet a kivitelezőnek.
Az építési munkálatok a jövő héten elkezdődnek, június 15-étől pedig a kereszteződést északi és déli irányból lezárják a forgalom elől, így azok az utcák ideiglenesen zsákutcává válnak.
Az igazgató hozzátette, hogy a naponta mintegy 8000 jármű által igénybe vett csomópont átépítése várhatóan az év végére fejeződik be.
Centiméteres pontossággal emelték be az 56 méteres nyílásközű híd első elemét.
Több mint 6,7 kilométernyi kerékpárút készülhet el a Zala Kétkeréken program keretében. Kiválasztották a kivitelezőt, elkezdődhetnek a munkálatok Csapi, Kisrécse, Zalasárszeg és Galambok térségében.