A KE-VÍZ és a Zemplénkő konzorciuma nettó 1,6 milliárd forintos beruházást hajt végre a Tisza-parti kisvárosban.
Ideiglenesen lezárják Tokajban a nemrég átadott Bodrogpart-sétányt - adta hírül a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A lépést a Tokaj-kör kerékpáros útvonal kivitelezése miatt kellett megtenni, amelyet a KE-VÍZ 21 Zrt. éa a Zemplénkő Kft. konzorcium végez nettó 1,6 milliárd forint értékben.
Ahogy azt korábban is jeleztük, a fejlesztésben 2,81 kilométeren új, háromszor egy sávos kerékpárút épül ki a város belterületén. Emellett 3,63 kilométeren a már meglévő földutakat aszfaltozzák le. Járda épül 150 méteren, valamint 250 méter hosszan a meglévő gyalog-bicikliút helyreállítása is megtörténik.
A beruházás során emellett kerékpáros pihenőhelyeket alakítanak ki, 5,3 kilométeren pedig kitáblázzák a már meglévő közutat.
A Kopasz-hegyet megkerülő, 19 kilométer hosszú teljes Tokaj-kör második ütemében a tervek szerint Tarcalt és Mádot szeretnék összekötni, a mezőzombori kerékpárút hálózatba kötésével.
A NIF mostani beszámolója szerint a két kivitelező vállalat korábban elkészítette a kerékpárutat a Bodrogparti-sétánytól szintben elválasztó gabion falat. A párhuzamos beruházásban elkészült és nemrégiben átadott Bodrogparti-sétány ugyanakkor a gabion fallal érintett szakaszon a Tokaj-kör kerékpáros útvonal projekttel közös munkaterületen található. A hídról levezető kerékpárút építési területe a gabion fal és a 3838-as összekötő út által közbezárt terület, így az építési forgalom és a munkavégzés okozta esetleges omlásveszély miatt az érintett szakaszokon a Bodrogparti sétány a gyalogos forgalom elől biztonsági okokból lezárásra került.
A gyalogosközlekedés korlátozása előreláthatólag április 7-től több hónapos időtartamig fennáll. A NIF Zrt. folyamatos tájékoztatást nyújt a projektet érintő közúti és gyalogos forgalomkorlátozások változásaival kapcsolatosan.
Összesen 14,1 kilométernyi 2x1 sávos pálya kivitelezési dokumentációjának elkészítésére írtak ki feltételes közbeszerzést.
Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között több mint 20 kilométer hosszan, négy új hidat is építettek.