A beruházó NIF ezúttal a mérnöki szolgáltatásokra várja az ajánlatokat az 1-es főút bővítését is tartalmazó fejlesztésben.
Újabb lépéssel haladt előre az M1-es autópálya M0-ás és Bicske Nyugat közötti szakaszának bővítése. A harmadik sávot megteremtő projektben a beruházó NIF Zrt. kiírta a mérnöki szolgáltatásokra vonatkozó közbeszerzést. A 16+224-es valamint a 39+200-as kilométerszelvény közötti 23 kilométerhez és a kapcsolódó létesítményekhez már a kivitelezőt is keresik: erről a közbeszerzésről ebben a cikkünkben számoltunk be.
A projektben a meglévő pályaszerkezet teljes rekonstrukciója is szükséges, a földmű felső rétegének stabilizálásával. Emellett többek közt egy új különszintű csomópontot is építenek a 1104-es út kapcsolódásánál, további hármat átépítenek, egyet pedig bővítenek.
Szintén ehhez a közbeszerzéshez tartozik az 1-es főút kétsávosra bővítése az M1-es autópálya és a 8101-es út közötti 600 méteren, valamint egy turbó körforgalom létesítése a Biatorbágyot átszelve Etyek felé vezető 8101-es és az 1-es találkozásánál. Ahogy korábban is jeleztük, ez a 600 méter Bicske lakott területén bővül négysávosra.
Összesen 14,1 kilométernyi 2x1 sávos pálya kivitelezési dokumentációjának elkészítésére írtak ki feltételes közbeszerzést.
Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között több mint 20 kilométer hosszan, négy új hidat is építettek.