A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása kitért az M60-as projektjére is.
Legutóbb júliusban számolt be lapunk az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszának építéséről. A horvát határig kiépülő 20 kilométeres zárószakasz a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, a STRABAG Építő Kft. és Duna Aszfalt Zrt. konzorciumával valósul meg.
A 20 kilométeres szakaszon 3 különszintű csomópont (M6-M60 elválási csomópont, Bóly-Keleti csomópont, Villányi csomópont), 7 darab aluljáró, 6 darab vízfolyás feletti híd, 1 darab felüljáró, 1 darab különszintű vasúti keresztezés és 1 darab vadátjáró kiépítése történik meg. Nagynyárádon komplex pihenőhelyet alakítanak ki, Ivándárda közelében pedig komplex ellenőrzőhely létesül. Az autópályaszakasz üzemeltetését a Barbarcon épülő mérnökségi telepről biztosítják.
A pályaszakasz aktualitásairól a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) tájékoztatta a HelloVidéket.
„A nagytömegű földmunkák és töltésépítések zömében elkészültek, ennek köszönhetően elkezdődhetett a pályaszerkezet építése, jellemzően az autópálya jobb oldalán. Jelenleg a CKT, tehát egy cementkötésű teherhordó réteg terítése, majd azt követően aszfalt alapréteg építése lesz folyamatban. Az útépítéssel együtt halad a vadvédőkerítés építése is. A Babarci Mérnökségi Telepnél megkezdődtek és folyamatosan zajlanak a legfontosabb épületek, az iroda-, a műhely- és a raktárépület, valamint a sótároló magasépítési munkái. Ezenkívül megkezdődött az ivándárdai komplex ellenőrzőhely útjainak pályaszerkezet építése is. Az építés műszaki előrehaladása jelenleg 56 százalékos” – tájékoztatta a HelloVidék szerkesztőségét a NIF Zrt.
A fejlesztés részeként a helyére került az autópálya feletti Villány-Mohács vasútvonalat átvezető vasúti hídja. A vasúti pályán 2022. július 22-én, néhány napos vágányzár után újraindulhatott a vasúti forgalom. A Bóly-keleti csomópontnál elkészült az 5703. jelű út korrekciója, valamint az autópályát keresztező műtárgy is. A létesítmények ideiglenes forgalomba helyezése 2022. július 29-én megtörtént, az új nyomvonalra helyezett, Bólyt Nagynyáráddal összekötő utat forgalomkorlátozás mellett vehetik igénybe az autósok. A beruházás forgalomba helyezésének időpontja tervezetten 2024. első negyedéve – informált a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Az M60-as építése két ütemben valósul majd meg: az elsőben Pécstől Szigetvárig, a második ütemben Szigetvár és Barcs közötti szakasz. Az M60-as gyorsforgalmi út nyomvonala összesen 64,4 kilométeren épül meg a tervek szerint.
A fejlesztés Pécs-Szigetvár szakaszát illetően a NIF Zrt. úgy tájékoztatott, hogy az úgynevezett főpálya 2021 februárjában, az egyéb országos utak pedig márciusban kapták meg az építési engedélyt. Jelenleg az engedélyezési tervek már rendelkezésre állnak, míg a tervezett nyomvonalat a környezetvédelmi és építési engedély tartalmazza.
Továbbá a Natura2000 és a Duna-Dráva Nemzeti Parkok tekintetében a környezetvédelmi engedélyben foglaltak szerinti intézkedéseket terveztek be; ezek olyan összefüggő európai ökológiai hálózatok, amelyek a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítják a biológiai sokféleség megóvását és hozzájárul kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához, illetve helyreállításához.
Feladatmeghatározás alapján Pécs-Szigetvár Nyugat és Szigetvár – Barcs került meghatározásra, az utóbbi esetében a NIF Zrt. jelenleg már környezetvédelmi engedéllyel rendelkezik. „Az előkészítést, illetve tervezést követően nem rendelkezünk feladatmeghatározással, így a megvalósítás szakaszolására és ütemezésére vonatkozóan nem áll módunkban tájékoztatást adni. Az esetlegesen megépülő Dráva-híd építése kapcsán jelenleg tanulmányterv és környezeti hatástanulmány keretében vizsgáljuk a magyar-horvát határmetszés lehetőségeit a horvát féllel. Ezen vizsgálat lezárása ad választ a híd kérdésére” – mutattak rá a társaság szakemberei.
A baranyai megyeszékhely, Pécs és a határmenti kisváros, Barcs közötti szakaszra tervezett gyorsút 2x2 forgalmi sávos, mindkét oldalon burkolt padkával ellátott, középen vezetett elválasztó sávval rendelkező, 110 kilométeres óránkénti tervezési sebességű lesz, amely biztosítja a csatlakozó területek megközelíthetőségét is.
Előreláthatóan év végén adják át az év egyik legizgalmasabb hazai útépítési projektjét, az M85-ös gyorsforgalmi út zárószakaszán épülő Bécsi-dombi alagutat. Az alagút építése során a szakemberek a Mapei vízszigetelési és fényvisszaverő bevonati rendszerét használták.
Egy új teherforgalmi átkelőhely létesítését, valamint az ehhez kapcsolódó útfejlesztéseket is tartalmazza a tervcsomag, amelyet közösen nyújt be az Európai Uniónak a két állam.