A projekten belül a Bér-patak feletti híd is megújult.
A következő hetekben átadhatják a forgalomnak az Aszód-Verseg-Szarvasgede összekötő, 2019-es út egy fontos szakaszát, amelyet a HE-DO Csoport kivitelezett. A Héhalom és Nógrád vármegye határa között található 4126 méter hosszú szakasz pályaszerkezete számos helyen, nagy felületen elöregedett, tönkrement, ezért volt szükség a felújítási munkálatokra.
Timár Gellért főépítésvezető szerint a 2023. április 3-a óta tartó projekt érdemi részét július elején befejezték. Jelenleg a forgalomtechnikai munkákat végzik, így a következő hetekben átadják a megújult útszakaszt. A közbeszerzést a Magyar Közút Zrt. írta ki, a munkát az építőipari vállalat önállóan nyerte meg.
A HE-DO főépítésvezetője ismertette: „A 13+005-17+131 kilométerszelvények közötti szakaszt ideiglenes forgalomtechnikai szempontból jobb és bal oldalra, majd további nyolc-nyolc egységre osztották, így 16 szektorban 4×4 ütemben végeztük az út felújítását. Megvalósultak a lokális pályaszerkezet-cserék, majd a javított útpályára két rétegben, 8 centiméter aszfaltot terítettünk.”
A kivitelezés egyik központi eleme volt a Bér-patak feletti híd megújítása. Az átkelőnek gyakorlatilag csak a szerkezetét tartották meg: új szigetelést, szegélyeket, sóvédelmet és pályalemez-megerősítést kapott, két réteg aszfaltot terítettek rá és kijavították a rézsűburkolatokat is. A híd környezetét is rendbe tették és kitisztították a medret.
Az Aszód-Verseg-Szarvasgede összekötő úton a jövőben biztonságosabb lesz a közlekedés a környező települések között. Sok olyan autós is igénybe veszi a 2109-est, akik nem akarják használni a közeli díjköteles gyorsforgalmi utat.
A hazai gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetése ma már jóval többről szól, mint karbantartásról. Digitális adatgyűjtés, mesterséges intelligencia, dróntechnológia és fenntarthatósági szempontok alakítják a jövőt. Két fiatal szakemberrel beszélgettünk az innovációs projektekről, amelyek alapjaiban formálják át az MKIF-nél az útüzemeltetés gyakorlatát.
Az M6-os autópálya és a mohácsi Busó-körforgalom között mintegy 6 km-es szakaszt adnak át a forgalomnak; összességében közel 30 kilométernyi gyorsforgalmi út épül.