A Duna Aszfalt és a SWIETELSKY Magyarország kivitelezésében a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezetet is kicserélték.
Befejeződött három útfelújítás is Békés vármegyében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn közleményben az MTI-vel. A beruházásokra több mint 1,2 milliárd forintot fordítottak. Megújult a 4404-es jelű Szarvas-Orosháza összekötő út 2,9 kilométeres szakasza bruttó 548 millió forintból; és a 4642-es jelű Gyomaendrőd-Nagyszénás-Szentes összekötő út 1,3 kilométeres szakasza bruttó 288 millió forintból. Szintén véget ért a 4219-es jelű Furta-Gyula összekötő út 1,5 kilométeres szakaszának felújítása, amelyet bruttó 372 millió forintból valósítottak meg.
A felújítások során a szakemberek a burkolatot felmarták, a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezetet cserélték, ezt követően kiegyenlítő réteg majd a teljes felületen aszfalt kopóréteg és új padka épült. Sor került a KRESZ-táblák cseréjére és új, tartós burkolati jelek festésére is.
A kivitelezést
- közölte a kivitelezési munkálatok kezdetén Cserkúti András, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés vármegyei igazgatója az MTI-vel.
Nemrég számoltunk be egy másik hasonló projektről a térségben: a 4252-es jelű Sarkad-országhatár összekötő út 2,2 kilométeres szakasza újult meg a Duna Aszfalt kivitelezésében. Békés vármegyében a társaság a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) úgynevezett visszahulló forrásából, bruttó 2,566 milliárd forintból valósított meg idén hat helyen, összesen 14 kilométernyi felújítást.
Közvetlen kerékpáros kapcsolatok, új zöldfelületek és biztonságosabb közlekedés lesz a HE-DO munkájának eredménye.
Az M1-es autópálya bővítésével együtt átépítik és modernizálják a pihenőhelyeket is. A Concó esetében nemcsak új kamionparkolók épülnek, hanem a közelében lévő híd helyett egy új is épül, amely alatt elfér a kiszélesített főpálya és a lehajtóág is.