2024.10.12, Szombat
A Mérnök, aki megérdemli, hogy megsüvegeljük az M44-es új szakaszán

A Mérnök, aki megérdemli, hogy megsüvegeljük az M44-es új szakaszán

magyarepitok.hu

2024.05.08. 08:01 - Hegedűs Gergely

Szíjj László egy álom megvalósulásáról is beszélt a Mosonyi László előtt tisztelgő pihenőhely avatásán, aki magyar szakemberként egyedülálló munkásságot mutatott fel az afrikai útfejlesztésekben.

Hirdetés

A magyar építőipar egyik meghatározó szakembere kapott a pályájához méltó elismerést, amikor az M44-es Lakitelek-Szentkirály szakaszán április 19-én felavatták a Mosonyi Lászlóról elnevezett komplex pihenőhelyet. Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában megépült 4,6 kilométeres szakasz generálkivitelezője a Duna Grouphoz tartozó Duna NRG Zrt. volt. Ahogy azt az új gyorsforgalmi szakasz későbbi hivatalos átadóján is jeleztük, a szóban forgó komplex pihenő a Szentkirályról Tiszakécskére vezető 4623-as és az M44-es csomópontjánál épült meg, egy különszintű csomóponttal együtt.

Az okos világítási rendszerrel ellátott pihenőhely felavatása előtt a tradícióknak megfelelően a kivitelező és a megrendelő cég munkavállalói egy kerékpártúrával járták be az újonnan elkészült szakaszt.


A Duna Aszfalt piaci térnyerésében is jelentős szerepe volt

Az eseményen elhangzottak szerint a Mosonyi László előtt tisztelgő emléktábla avatása nem csupán a Duna Group, hanem az egész hazai útépítő szakma szempontjából jelentős lépés, a mérnök ugyanis a magyar mélyépítés egyik kiváló szakembere volt. Rendkívül eredményes, nemzetközileg is elismert pályája során több éven át vezette a Duna Aszfalt Zrt. vállalkozási igazgatóságát, így a tiszakécskei gyökerű, piacvezető vállalat részéről indult el a kezdeményezés, hogy a munkássága előtt az M44-es Bács-Kiskun megyei építményével tisztelegjenek.

Az egykori mérnök családja jelenlétében lezajlott táblaavató ünnepségen arról is megemlékeztek, hogy Mosonyi László Békéscsaba szülöttje, így az is egy szép gesztus, hogy a szülővárosa gyorsforgalmi kapcsolatát megteremtő M44-esen találkoznak majd a nevével az utazók nap mint nap. Szó esett ugyanakkor arról is, hogy a szakember vállalkozási igazgatóként is mennyire jelentős szerepet játszott a Duna Aszfalt fejlődésében:

a vezetésével nyerte el többek között első jelentős külföldi megbízását 2007-ben a társaság, akárcsak a kecskeméti Mercedes gyár mélyépítési munkáit 2009-ben, valamint 2012-ben az első magyar autópályaépítő projektjét.


Egy földközi-tengeri kikötő építését is irányíthatta

Mosonyi László 2016-ban bekövetkezett halála előtt egy további jelentős eredményként főszerepet vállalt a lapunk által is rendszeres cikkek által követett GED Afrika-projekt előkészítésében. Utóbbi jelenleg Afrika legnagyobb egyedi infrastrukturális magánberuházása Európából, amelynek szakmai és befektetői partnere a Duna Aszfalt Zrt.: a fejlesztésben a Kongói Demokratikus Köztársaság és Zambia között új határhíd jön létre, továbbá 184 kilométernyi út épül és újul meg.

Az afrikai projektet Mosonyi László egyedülálló munkatapasztalatai alapozták meg, miután összesen 12 éven át épített utakat, hidakat, körforgalmú csomópontokat, illetve képzett szakembereket Algériában. Ugyanitt feladatai között szerepelt egy földközi-tengeri kikötő építésének az irányítása is.

Hasonló jelentőségű eredményt ért el Elefántcsontpartban, ahol modern technika nélküli útépítést sikerült beindítania a helyiek megszervezésével, olykor a fizikai munkában is szerepet vállalva. Később Kongóban egy állami cég útépítési munkáinak beindításában vett részt, illetve szakmai előadásokat tartott. Még nyugdíjasként is aktív maradt szakmailag, hiszen 2015-ben a zambiai úthálózat építésében vállalt szerepet.


Az afrikai álom megvalósul

Az eseményen tartott beszédében Szíjj László a nagybetűs Mérnökként emlékezett meg Mosonyi Lászlóról, a személyéből áradó tisztességet, nyugalmat és határozottságot megemlítve. Az elérzékenyülését sem palástolva megemlékezett arról, amikor a szakember először javasolta a Duna Group tulajdonosának, hogy vállaljon szerepet a cég a GED Africa projektben, majd arról is, amikor a halála után meghozták a döntést, hogy beleállnak a projektbe.

Szíjj László a Duna Group alapító-tulajdonosa


„Szeretném most a Laci családjának, azaz nektek és nekünk, azaz a Duna Aszfaltnak is bejelenteni, hogy ez az álom megvalósul, megcsináljuk!” – fogalmazott az alapító-tulajdonos. Zárásként arra biztatott mindenkit, hogy amikor elhalad a pályán a pihenő mellett, süvegelje meg a szakembert, akire méltán nézett fel mindenki a Duna Aszfaltnál.


Miről szól a GED Afrika-projekt?

A szóban forgó GED Africa-projektről lapunk is többször beszámolt, legutóbb tavaly októberben, amikor a két ország államfője, valamint a GED Africa Ltd. vezetősége letette a Kongói Demokratikus Köztársaság és a Zambiai Köztársaság között létrejövő új út alapkövét.

A beruházásban egy 184 km hosszúságú autóút jön létre, részben korábbi utak felhasználásával a zambiai Mwenda és a kongói Kasomeno között (az alábbi térképen pirossal).

Az új úthoz egy 345 méteres új ferdekábeles híd is kiépül majd a két ország határát képező Luapula-folyó felett (a térképen Luapula River), valamint egy egymegállásos határállomás (one stop border post). Ugyanakkor a projekt tartalmazza a útdíjfizetési rendszer és a kapcsolódó infrastruktúra kiépítését is.


Mintegy hét nappal rövidítheti a szállítási időt

Az átfogó fejlesztés befektetési és projektmenedzsment cége a Duna Aszfalt Zrt. többségi tulajdonában levő GED Africa Ltd. A beruházás egy 25 évre szóló PPP-koncesszió keretében valósul meg, a zambiai és a kongói kormánnyal együttműködve.

A projekt jelentőségét az adja, hogy az általa létrejövő új közlekedési folyosó mintegy 7 nappal tudja lerövidíteni a kongói Katanga tartományban található réz, arany, ezüst, valamint ritkaföldfémek útját a fő exportútvonalként használt tanzániai Dar-es-Salaam kikötőjébe.

Az utat jelenleg ugyanis csak jelentős kerülővel (az új út 277 kilométerrel lesz rövidebb) és egy átlagosan hétnapos várakozást igénylő határátkelőn (Kasumbalesa - lásd az alábbi térképen a Kongóból kivezető kék úton) átlépve tudják teljesíteni a szállítást végző teherautók.

Galéria

ÚtépítésDuna Aszfalt Zrt.Duna GroupM44-es

Hírlevél

Hirdetés