Elkészült a Csanádapáca és Kaszaper közötti útszakasz egy részének felújítása.
A 4432-es jelű út öt kilométeres Csanádapáca és Kaszaper közötti szakasza mintegy 350 millió forintos támogatásból újulhatott meg.
Korlátozások nélkül használhatják az autósok a Békéscsaba – Makó útvonalnak részeként a Csanádapáca és Kaszaper közötti közlekedési folyosót. Ezáltal nemcsak a két település közötti átjárás vált biztonságosabbá, hanem a vármegye székhelye felé tartóknak is egyszerűbbé válik az utazás.
Teljes szélességében új aszfaltréteget kapott az út. Továbbá új útburkolati jeleket festettek és felújították a padkát is ezen a szakaszon. Cserkúti András, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Vármegyei Igazgatóságának vezetője elmondta,
a beruházás a Magyar falu program 350 millió forintos támogatásából valósult meg.
A tavasszal bejelentett felújítások között szerepelt még a térségben a 4435-ös út modernizálása 3 kilométeres szakaszon. A korábbi közlés szerint: Csanádapáca buszfordulótól Békéscsaba irányába új gyalogos átkelőhelyet, a belterületi szakaszon kerékpársávot létesítenek és megújul az út is. A vármegye déli részén zajló további fejlesztésekről bővebben itt is olvashat.
A Duna Group kivitelezésében épülő új csomópont az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.