Elkezdte Várpalotán a STRABAG Általános Építő Kft. az Árpád utca felújításának első ütemét.
Augusztus végén lezárult a projekt kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázat. A legjobb ítélt ajánlatot adó STRABAG Általános Építő Kft., szeptember elején átvette a munkaterületet és a felújítás első ütemében a Jókai-Csernyei-Honvéd utcák által határolt szakaszon, elkezdték a projekt megvalósítását.
Az önkormányzat belterületi útjainak felújítását uniós pályázati forrásokból valósítja meg. A Csernyei és a Honvéd utca közötti szakaszon új nyomvonalon építik meg az utat. A régi szakaszt a jövőben a parkolók kiszolgálóútjaként hasznosítják majd.
Ezen az új szakaszon a kivitelező cég nemcsak utat, hanem közvilágítási hálózatot is épít - derült ki az ajánlati felhívásból. Az Árpád út Jókai és Rákóczi utcák által határolt szakaszán, felmarják a kopóréteget és új aszfaltburkolatot alakítanak ki.
A környéken lévő parkolók és a járdák térkőburkolatot kapnak. A gyalogosforgalmat új átkelők kiépítésével teszik biztonságosabbá. A felújítással érintett szakaszon felújítják az ivóvíz vezetékeket is.
A projekt keretében 5100 négyzetméternyi területen újítják fel, illetve az új nyomvonalon megépítik az aszfaltburkolatú utakat. A parkolók és járdák közel 2300 négyzetméteren kapnak térkő burkolatot. Ezenkívül nyolc új lámpatestet telepítenek a szükséges berendezésekkel együtt.
Az Árpád utca egyik oldalán lakótelep található, a projekt megvalósulásával az itt élők parkolási problémái is enyhülhetnek és gördülékenyebben juthatnak el a közelben lévő oktatási intézményekhez, valamint a Thury György tér felé. A környék adottságai miatt az építéssel érintett szakasz egyidejű lezárását nem tudják megoldani. A munkavégzés idején ideiglenes parkolókat alakítanak ki.
A zalai tesztpályához hasonló legközelebbi létesítmény Észak-Németországban található, de miután elkészül az oválpálya, Zalaegerszegen kínálják majd a kontinensen a legszélesebb tesztelési lehetőségeket a megrendelőknek.
Babarcnál új üzemi forduló épül.