A 4 évig tartó építkezés során számos egyedi műszaki megoldást alkalmaztak, naponta félezer ember dolgozott a projekten.
Fotógalériával tekintett vissza közösségi oldalán egy nemrég átadott szlovákiai gyorsforgalmi fejlesztésre a Strabag. A tavaly novemberben befejezett szakasz Krivány (Kriváň) és Vámosfalva (Mýtna) között épült meg az R2-es gyorsforgalmi út részeként.
A projektben 9,1 kilométernyi négysávos út jött létre hegyvidéki terepen. Egyúttal Szlovákia leghosszabb völgyhídja is megépült, amely a teljes szakasz csaknem felét teszi ki 4,374 kilométeres hosszúságával.
A szlovák Nemzeti Autópálya Társaság korábbi információi szerint a 4 évig tartó építkezés során számos egyedi műszaki megoldást alkalmaztak, többek közt a tolózsalus építést, a szakaszos (konzol)betonozást és a híd fokozatos előretolását. Naponta 450–500 munkás és 30 toronydaru dolgozott a területen. Összességében a hidak hossza eléri a 6402 métert a szakaszon.
A Strabag bejegyzése hangsúlyozza, nem csupán a terep jelentett különleges kihívást, miután a munkák egy jelentős részét a koronavírus idején kellett elvégezni. Az autópálya-kezelő elemzései szerint az új szakasz az érintett településekről naponta mintegy 7 ezer személygépkocsit és 2 ezer tehergépkocsit vezet el.
A kopó-, kötő- és alapréteg felmarásával elindította az MKIF az M1-es új csomópontjának kialakítását.
Nagy erőkkel dolgoznak az M1-es autópálya biatorbágyi szakaszán, ahol a bővítés részeként már a teljes pályaszerkezet visszabontása és újjáépítése zajlik. A Budapest felé vezető oldalon készülhet el először a végleges pályatest és a forgalomtechnika, a biatorbágyi felhajtót pedig a tervek szerint május végén adják át.