Felújított és újonnan épített épületeket kap egy bezárt kórház területén a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság. A 3,7 milliárdos beruházásban száz négyzetméternyi napkollektor és tetőkert létesül, környezettudatos építőanyagokat alkalmaznak.
A minisztériumok és háttérintézményeik ellátását, valamint a központosított közbeszerzéseket intéző KEF a 8 évvel ezelőtt bezárt Szabolcs utcai kórház területén építheti meg irányító és logisztikai központját. Ehhez a kormány tavaly júliusi határozata szerint a 2014-es költségvetési maradványból 3,7 milliárd forintot kapott.
A kórház bezárása óta az ingatlan állaga folyamatosan romlik, források hiányában a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. csupán az őrzést és a veszélyelhárítást tudta finanszírozni. A sokáig elhagyatott terület rehabilitációja városképi szempontból is előnyös.
A KEF Szabolcs utcai beruházása keretében
A KEF jelenleg saját vagyonkezelésű központi irodaingatlannal és raktárbázissal nem rendelkezik, a szolgáltatásait szétaprózva, öt telephelyről kell gyorsan és költséghatékonyan biztosítania.
A központ megvalósítására kétszakaszos, meghívásos közbeszerzést írt ki december végén a KEF. A 2016. február eleji jelentkezési határidőt végül május 18-ra tolták. A jelentkezők közül legfeljebb öt alkalmasnak talált pályázónak küldenek ajánlattételi felhívást július 18-ig. A nyertesnek 18 hónap alatt kell megvalósítania a beruházást.
Hosszútávú fenntarthatóságra törekednek hazánk egyik leghíresebb barokk műemlékegyüttesénél, ehhez pedig fel kell tárni a problémákat.
Két tér megújítása kezdődhet el Zuglóban. Az Örs vezér tér mellett elkezdődik az Egressy tér modernizációjának tervezése. A tervezőknek meg kell őrizniük az Örs vezér tér egyik legismertebb épületét, az egykori forgalomirányító központként működő Gombát.