A tervek szerint a magyar határtól Kolozsvárig felújítják a vasutat és a projekt megvalósítása után a személyvonatok 160 km/h-val közlekedhetnek.
Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között - közölte a román állami vasúttársaság (CFR). A felújított szakaszon az első teherszállító szerelvény július 31-én, az esti órákban haladt át Biharpüspökiből (Episcopia Bihor) Biharkeresztes felé.
A 7 kilométeres pályaszakaszt a Kolozsvár és a magyar határ közti vasútvonal korszerűsítését és villamosítását célzó beruházás keretében újították fel. A beruházás értéke 9,369 milliárd lej (737,996 milliárd forint), a bukaresti kormány a finanszírozást részben uniós forrásokból szeretné biztosítani.
A 166,7 kilométeres vasútvonalon 2023 decemberében függesztették fel a forgalmat. A beruházást 2026 augusztusáig kellene befejezni, a CFR azonban elismerte, hogy a munkálatok késésben vannak, az átadás 2027-ben várható. A korszerűsített vasúti pályán a személyszállító szerelvények óránként 160 kilométeres, a tehervonatok pedig óránként 120 kilométeres maximális sebességgel közlekedhetnek majd. Ez azt jelenti, hogy a magyar határtól vonattal 2 óra és 14 perc alatt juthatunk majd el Kolozsvárig.
Nagyvárad és a magyar-román határ között egyelőre óránként 50 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben.
Mintegy 1900 méterrel, első ütemben Rákospalota-Újpest vasútállomásig hosszabbodhat meg az M3-as metró. A beruházás során két új állomás épülne, a kivitelezést pedig Design & Build konstrukcióban készítik elő. A projekt megvalósításához ugyanakkor ingatlankisajátításokra és rendkívül szoros ütemezésre is szükség lesz.
3550 milliárd forintot költenek el 10 év alatt a vasúti infrastruktúrára. Ma Vitézy Dávid miniszter és Magyar Péter miniszterelnök bemutatta a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet.