2024.04.19, Péntek
Vizes élőhelyek újultak meg a Duna egykori árterén
Fotó: ddnp.hu

Vizes élőhelyek újultak meg a Duna egykori árterén

MTI, magyarepitok.hu

2021.11.05. 18:30 - Kalácska-Nagy Nóra

A Szabadics Zrt. munkájával a szárazodó Mohács-sziget területein javul az ökológiai állapot, illetve növekszik a jellegzetes vizes és vízi, erdei élőhelyek kiterjedése is.

Hirdetés

Lezárultak a dávodi Földvári-tó és a karapancsai erdei tavak rehabilitációjának kivitelezési munkái Bács-Kiskun megyében, amelyek eredményeként védett madaraknak otthont adó vizes élőhelyek újultak meg a Duna egykori árterén – tájékoztatott a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI).

A pécsi központú intézmény közleménye szerint a két kiemelkedő jelentőségű természetvédelmi területet a Környezeti és energiahatékonysági operatív program (KEHOP) több mint 300 millió forintos támogatásából újította meg a nemzeti park a Szabadics Zrt. kivitelezésével.  A KEHOP-projekt két helyszínén műtárgyak felújításával, a csatornák és tavak kotrásával és bioremediációval valósult meg az élőhely fejlesztés.    

A már korábban megvalósult beruházás ünnepélyes átadására és az átadás kapcsán tartott sajtótájékoztatóra pénteken délelőtt került sor. Beszédet mondott

  • Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója,
  • Dr. Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára,
  • Zsigó Róbert, a Családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő,
  • Hirtenberg János Sándor, Dávod polgármestere,
  • valamint Varga Gábor, Hercegszántó polgármestere.

 

Már látszik a projekt eredménye, változatos madárvilág jelent meg

A műtárgyak felújításával, a csatornák és tavak kotrásával megvalósított élőhelyfejlesztésnek köszönhetően már az idei évben sikerült mindkét vízrendszert teljesen feltölteni, lehetőséget adva a változatos, vizes élőhelyekhez kötődő fajok megjelenésének és megtelepedésének - írták a közleményben.    

A projekt eredményeképpen a dávodi Földvári-tónál a telepesen fészkelő madárfajok, mint például a nagy kócsag és a kiskócsag, zavartalanul kezdhettek a költéshez. Két másik tóegység kotrásával létrejött nagy kiterjedésű, nyílt vízfelületen pedig változatos madárvilág jelent meg táplálkozni, illetve több faj - így cigányréce, böjti réce, szárcsa, nyári lúd - is költéshez kezdett a part menti növényzetben.    

Azt írták, hogy késő tavasszal már a nyári ludak tojásos fészekaljaira bukkantak a területen, s nagy számban voltak jelen szárcsák és rendszeresen megjelent vadászni a rétisas is.  A DDNPI összegzése szerint

a gazdag élővilág fennmaradásának biztosítása érdekében elnyert európai uniós támogatás segítségével a szárazodó Mohácsi-sziget területein javul az ökológiai állapot, illetve növekszik a jellegzetes vizes és vízi, erdei élőhelyek kiterjedése is.

VízgazdálkodásSzabadics Zrt.Duna-Dráva Nemzeti Park IgazgatóságDávodKörnyezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP)

Hírlevél

Hirdetés