A magyar vízépítés meghatározó cége emellett a Tisza sarudi szakaszát is megvédi a hullámveréstől.
Korábban beszámoltunk egy átfogó beruházássorozatról, melyben a Kőzép-Tisza-völgyének árvízbiztonságán dolgozhat az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF), és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság megbízásából a Kötiviép’B Kft. Az uniós támogatással megvalósuló fejlesztés célja öt részprojekten keresztül a Tisza folyó biztonságos árvízi levezetésének megvalósítása.
A Kötiviép által kiadott közleményből kiderül,
a nyár végén ezek közül a Tisza-tónál dolgoznak elsőként mederkotráson a Kis-Tiszán, majd Sarud felé veszik az irányt, ahol hullámverés elleni közmű helyreállítását és pótlását végzik el.
Mint ahogy augusztus 18-án a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában is elhangzott, százezer köbméternyi hordalékot távolítanak el az öblítőcsatornákból. A projekt érintett részei az OVF honlapján elérhető információk szerint a vízkormányzást segítik elő, vagyis azt, hogy a víz jó időben legyen, a jó helyen.
Többek közt azért is szükségszerű volt a beruházás, mert a Balaton északi partjának vízfolyásai rengeteg hordalékot szállítanak a tó felé, és az ezek felfogására szolgáló terek mára feltöltődtek.
Az 50-60 éves védelmi központokat is megújító beruházást a Duna Aszfalt, a Horváth Építőmester, a Békés-Vill és a KELET-ÚT kivitelezte.