A Mészáros és Mészáros, illetve az Euroaszfalt konzorciuma jelentősen fejlesztette a térség szennyvízkezelő- és feldolgozó hálózatát.
Több mint tízmilliárd forintos szennyvízberuházás fejeződött be Észak-Magyarország 17 településén Nógrád, Heves és Pest megyében európai uniós támogatással – derül ki a konzorciumot vezető Nemzeti Fejlesztési Programiroda (NFP) Nonprofit Kft. közleményéből. A fejlesztést a közbeszerzési adatok szerint a Mészáros és Mészáros Kft. és az Euroaszfalt Kft. konzorciuma végezte el.
A Nógrád megyei Bátonyterenye teljes belterületén kiépült a közműves szennyvízcsatorna hálózat, elvégezték a szükséges rekonstrukciót is, és 199 házat kötöttek be a szennyvízhálózatba.
Salgótarjánban bővítették a csatornahálózatot, és újabb 364, ivóvízhálózattal már ellátott ingatlant kötöttek a rendszerbe.
Négy közterületi szennyvízátemelő készült Rónafalu, Rónabánya és Kotyháza településrészeken, az új vezetékkekkel Salgóbányát, valamint a mikóvölgyi és az újaknai részeket is bekapcsolták Salgótarján szennyvízelvezető hálózatába.
Öt Nógrád megyei faluban, Csécsén, Ecsegen, Jobbágyiban, Szarvasgedén és Szurdokpüspökiben több mint 3000 ingatlanbekötés valósult meg. Jobbágyiban új szennyvíztisztító telep is épült.
A Pest megyei Fóton 637 új lakossági bekötés jött létre a projekt keretében a település eddig ellátatlan részein. A Heves megyei Boldog, Heréd és Nagykökényes községekben a szennyvíztisztító telepet fejlesztették, emellett Heréden 76, Nagykökényesen 55 ingatlant kötöttek be. Kerekharaszton nem üzemelt szennyvízközmű, ott most készült el a teljes település csatornázása.
A szintén Pest megyei Kartal és Verseg községet kiszolgáló szennyvíztisztító telep biológiai és hidraulikai kapacitását növelték, és a két településen 11 közterületi átemelő rekonstrukciója valósult meg.
Telkin 221 új bekötést építettek ki, így már valamennyi ivóvízbekötéssel rendelkező lakóingatlan kapcsolódik a szennyvízhálózathoz.
A Széchenyi 2020 program keretében Bátonyterenye, Fót és Salgótarján önkormányzata, a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt., valamint 12 községi önkormányzat 9,276 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a projektre. A beruházás összesen 10,491 milliárd forintból valósult meg, így annak 88,4 százalékát az Európai Unió, fennmaradó részét pedig a központi költségvetés finanszírozta.
A SZABADICS romániai leányvállalatának ezúttal egy északkelet-erdélyi régiót érintő fejlesztését mutatjuk be.
Magyarország és Szlovákia vízipara szorosan összekapcsolódik, a Pureco főtámogatásával platformhoz jutó közös gondolkodás pedig kiváló üzleti lehetőségeket is hozhat.