Többek közt a szolnoki csatornahálózat átépítése, egyes szakaszainak új nyomvonalon történő kiváltása szükséges; a beruházást a KSK, a DHI, a Hidrokomplex és a Főmterv készíti elő.
Átfogó fejlesztést kap Szolnok ivóvízellátó és szennyvízelvezető hálózata – derült ki a TED-en közzétett adatokból. A megyeszékhely önkormányzata első lépésben a beruházás tervezőit hirdette ki, az alábbi négy cég 1,49 milliárd forintos szerződéses értéken készítheti elő a projektet:
A közbeszerzés adatai alapján a Szolnok Kistérségi Vízellátó rendszere közel 500 kilométernyi vezetékkel bír, amelyen többek közt az alábbi fejlesztések valósulnak majd meg a rendszer felmérése és a projekt megtervezése után:
A beszámoló a szennyvízelvezető hálózattal kapcsolatos főbb feladatokat is részletezi:
A közbeszerzés mindezek mellett egy szennyvíztisztító telep korszerűsítését is előre vetíti, amelyhez előírja a beavatkozások technológiai terveinek elkészítését.
Az árvízvédelmi fejlesztés által nyújtott lehetőségeket a töltéseken kerékpárút kialakításával is kihasználták, a munkát a Kötiviép’B végezte el.
Jól haladnak az összesen 14 balatoni vízfolyáson, a Lesence-szűrőmezőn, valamint a Kis-balatoni vízvédelmi rendszer nagyműtárgyainál végzett kotrási, műtárgyépítési és felújítási munkák, amelyeket most a közönségnek is bemutattak KDTVIZIG munkatársai.