Hirdetés


19 hevesi településen javul a kerékpárosok helyzete
iho.hu

19 hevesi településen javul a kerékpárosok helyzete

onkormanyzat.mti.hu

2016.09.16. 10:46

A megyében épülő új kerékpárutak a munkába járást és a turizmust is segítik majd, a projektekre uniós forrásból összesen 2,5 milliárd forint támogatást kaptak az önkormányzatok.


A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 3.1.1-15 számú projektje keretében 2,5 milliárd forintból 49 kilométer kerékpárút épül Heves megyében – jelentette be Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke.

A legnagyobb összegű, 1 milliárd 120 millió forintos támogatást a Tarna folyó mentén található hét település, Kál, Kompolt, Kápolna, Tófalu, Aldebrő, Feldebrő és Verpelét nyerték el a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft-vel, valamint a Magyar Közút Nonprofit Zrt-vel konzorciumi együttműködésben, egy 16,2 kilométer hosszú kerékpárút kiépítésére, valamint egy jelzőlámpás csomópont kialakítására. A kerékpárút nyomvonala Kálon az M3 autópálya melletti kertészet főbejáratánál induló, már meglévő kerékpárúttól Verpelétig, az Asiafood Kft. bejáratáig tart majd.

Füzesabony és Szihalom között 230 millió forintból 4,8 kilométer hosszú kerékpárút épül, amely turisztikai célokat is szolgál majd. Heves önkormányzata 205 millió forintos támogatásban részesült. A városban kiszélesítenek 560 méter meglévő kerékpárutat, valamint felújítják annak burkolatát. 4670 méter új kerékpársávot alakítanak ki, és 9 autóbusz-megállóhelyet is felújítanak.

Tarnaméra és Heves között új kerékpársávot és kerékpárutat alakítanak ki, 2120 méter szakaszon kerékpáros forgalomtechnikai jeleket helyeznek el. A kerékpárút a Tarnaméra északi határát jelentő Tarna-pataktól, Tarnamérán és Boconádon keresztül, Heves belterületéig halad majd, összesen 13150 méter hosszan. A külterületi szakaszokon 2,5 méter széles, önálló kerékpárút fog megépülni, összesen 9010 méter hosszúságban. Boconád önkormányzata közel 444 millió forintot nyert a beruházásra.

Erdőtelek és Tenk között 4300 méter kerékpárút épül 175 millió forintból. A két település között található ipari park a környék legnagyobb munkáltatója, így a fejlesztés nagy segítséget jelenthet a kerékpárral munkába járók számára.

További négy település kapott egyenként 100 millió forint alatti támogatást:

  • Adács önkormányzata közel 84 millió forintból fejlesztheti a kerékpáros közlekedést, ami elsősorban az Adács és Gyöngyöshalász között épülő Apollo gumigyár foglalkoztatottjai számára lesz előnyös. A kerékpárút Adács település és a gumigyár között 2,5 méter szélességben épül majd meg.
  • Egerszalók és Demjén között 84,6 millió forintból épül kerékpárút. A projekt legfőbb célja, hogy a vendégek eljussanak a Cascade Barlang és Élményfürdőből Demjén központjába; emellett 806,5 méter hosszú, kétirányú kerékpárút is épül Demjénben, mely kapcsolódik Eger és a Bükkön át vezető kerékpárút-hálózathoz.
  • Boldog önkormányzata 99 millió forintból biztosíthatja a közvetlen összeköttetést a település belső területei és a Zagyva mentén haladó jelenlegi kerékpáros útvonal között. A beruházás során kerékpárral is elérhetővé válik Hatvan és iparterülete, valamint a Jászfényszarun létesítendő autóipari üzem.
  • Nagyrédén 62,4 millió forintból épül kerékpárút, melynek célja, hogy a település határában található szőlészeti és borászati üzemek foglalkoztatottjai biztonságosan közlekedhessenek munkahelyükre kerékpárral is. Az Atkári út mentén 550 méter hosszú, 2,5 méter széles önálló kerékpárút, és 360 méter hosszú kerékpáros nyomvonal bővítése valósul meg.

A TOP források nem igényelnek önerőt az önkormányzatoktól, a támogatási intenzitás 100 százalékos.

kerékpárútTerület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP)VerpelétHeves megyeEgerszalók