Szombathely önkormányzata 3 milliárd forintot szán útfelújításra és járdaépítésre 2019 végéig, a tervet egyhangúlag fogadta el a közgyűlés.
Az M86-os keddi átadása után Szombathely autósai ismét jó hírt kaptak: a következő három évben hárommilliárd forintot szánnak útfelújításokra Szombathelyen, a helyi önkormányzat csütörtöki döntése értelmében. Puskás Tivadar polgármester a tervet ismertetve elmondta: 2017-ben 500 millió forintot, 2018-ban 1 milliárd forintot, 2019-ben pedig 1,5 milliárd forintot fordítanak majd útfelújításokra, járdaépítésre.
Illés Károly alpolgármester hozzáfűzte: a keretet saját költségvetéséből különíti el az önkormányzat, de azt még bővíthetik más, például uniós pályázati források is. Először azoknak az utaknak a felújítását kezdik meg, amelyekre már van építési engedély, majd felállítanak egy fontossági sorrendet, ami szerint haladni fognak.
Az ellenzéki képviselők közül Tóth Kálmán egy korábbi jelentésből idézve arra hívta fel a figyelmet: az utak és a járdák teljes felújítása összesen 9 milliárd forintba kerülne Szombathelyen, ezeknek tehát az egyharmadát tudják felújítani a felvázolt program keretében. Balassa Péter emellett a parkolók számának növelését sürgette, szerinte egy több száz férőhelyes parkolóház megépítésére van szükség.
Az útfelújítási tervet ellenszavazat nélkül fogadta el Szombathely közgyűlése.
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.
Huszonötezer köbméter törmelék keletkezett az állampárti időszak félkatonai szervezetének, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának, iskolájának és a kollégiumának bontásából, amelyet a ZÁÉV végzett el. A Gellért-hegyen álló vasbeton épületek bontási hulladékait 98 százalékban újrahasznosították. A telken a tervek szerint a Mathias Corvinus Collegium új központja épülhet fel.