A százezer négyzetméteres dél-budai kórházat, melyet Noll Tamás tervezhet, az autópálya közelében, Budapest Dobogó nevű városrészében építik fel.
A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányhatározat szerint az Egészséges Budapest Program keretében épülő Dél-budai Centrum a főváros XI. kerületében, az M1-M7-es autópálya mentén elhelyezkedő Dobogó városrészben jön létre.

A határozat az egészségügyi intézmény megközelíthetősége érdekében két autópálya-lehajtó megépítését is elrendeli.
A kormányhatározat most azt is rögzíti, amit két héttel ezelőtt Lázár János jelentett be a kormányinfón: Noll Tamás Ybl-díjas építészt kérik fel a „szuperkórház” tervkoncepciójának elkészítésére. A határozat szerint az építészt annak érdekében kéri fel a kormány, hogy a Dél-budai Centrum mind egészségügyi, mind építészeti értelemben is jelentős beruházás legyen, és az ezzel kapcsolatos intézkedéseket az emberi erőforrások miniszterének hatáskörébe sorolta.
Az úszó- és ikermedencék korszerűsítésének lezárása vár a Speciál-Híd szakembereire.
A medenceterek teljes műszaki megújítása mellett restaurálják a történelmi részleteket is, miközben a fürdő folyamatos üzemelését is biztosítani kell.